VERS

Tóth Gabriella (Toga): Kóbor

Kidobott, vén csavargó
csapzottan, szomjasan,
hétrét görnyedten,
mellső lábával túrja,
rejti, kifejti a csontot,
és míg kapar,
húsos tálról álmodik,
szájszegletén gyöngyök,
homlokán veríték,
s mint kiterített szilvák
a fából tákolt rácson,
úgy aszalódik a szem,
gyűrött zugokból csorog
a porszülte könny,
ragad a szőr,
tapad a test,
a homokszínű bőrbe,
és alá rakódik mind,
és az alázat, hogy legyen
csak egy karaj,
mennyi baj,
míg vérzik s feszül
a Kétely,
lesz-e ki felássa a kertet,
mélyműveli a lelket,
hogy a szürke ködbe vesző,
sápadó tömegnek
igaz támaszt nyújtson?

Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten: