VERS

Rigó Tibor: Melletted állok

Leszek a tanúd,
láttam elmúlásod,
ha vádolnak téged
a hervadó virágok,
hulló szirmai írják
ellened
a vádoló levelet,
és a fák keservét,
lombok hullását,
megszólító őszi szél hamis sírását, ha hallom,
kiállok melletted,
én örök hű barátom,
láttam én, ahogy
rád zuhant az ősz,
pedig nyíltak még virágok,
és figyeltek a fák a jeleket
küldő égre.
Csodás nyár voltál s most beolvadsz az őszbe,
leszek a tanúd,
kezem a szívemen,
úgy esküszöm.
Csak igazat szól a szám.
Láttalak nyílni kertemben a rózsafán,
piros szirmot bontottál s illatod áradt,
betöltötted vele álmodó szobámat,
s bódultan roskadtam a nyikorgó székre,
penészes szobámban
illat van végre,
és kitártam ablakom
hogy szívemre öleljelek
s te befolytál sötét szobámba
a függöny sem fékezett,
játszottál velem,
mint csalfa lány.
Rám égetted fényes sugarát
a napnak,
s tárva maradt az ablak,
most zárom.
Hideg szél söpör végig a szobámon
nyirkos lehelete
penészszagot áraszt,
bűzét hozza az elmúlásnak.
Leszek a tanúd, szerettél
s én szerettelek,
székemre roskadva siratom
fényedet.
Ég veled nyár, életem legszebb nyara
penészedik ismét
bús szobám fala.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: