VERS

Varjú Zoltán: Kenyérszentelő után

Alternatív világokban, egyszer csak lángra lobban,
Kigyúlt elmék mélyén a világmindenségben,
A puskaporoshordó; - Netán bomba robban? -
Nyomában közöny-falak dőlnek sorban, a porba
Hanyatlanak és utcára vonul a nép, miközben
Kenyeret szentel a lelkész, és kezdődik a várva-várt
Kenyérszentelő. Amíg az uniformisába bújik a gyáva,
Addig elvész az ész és felébred a Sátán vérre
Szomjasan, elkárhozott lelkekre éhesen, és diadal-
Ittasan a tömegbe lő. Lövedék üt a testeken csontig
Érő mély sebet, majd aratásba kezd a félelem,
Amit már tompítani képtelen, a fotelbeszorult
Megalkuvás, a mindentől való rettegés: a kényelem.
Már nem hiába kérdezem: - Lírában szülve kelti életre
A vér, a lemenő holdvilág alatt, a halott gyermekét?
Vagy, csupáncsak én is álmodom, mint oly sokan
A vágyak tengerén; - A gondolat, úgy gurulna szerte-
Szét, ahogy ernyedt kézzel engedi hullani két marok.
De elnyelik a létezést a mély habok, nem marad
Utána más, csak lágyan ringó kék vizek cseppjei.
Egy a sok közül, nyilván nem óceán, de az áradás
Nyomán patakba gyűlik és folyammá dagad.
Egyszercsak annyi lesz, hogy mindent elsöpörve
Elragad magával édes álmokat, megvalósítandó
Célokat, és végül tengerekbe gyűlve, minden
Lélek felhevül, amit a szívük látni kész, az végtelen
Hullámokban elvegyül. Elvtelen és szenvtelen
Óhajok öltenek testet, a vágyak oltárán a sóhajok
Raknak bilincset, a bűntelen lelkeket gúzsba
Kötve. Partszélről az árokba lökve a szenvedőket,
A minduntalan kárhozni akaró áldozatokkal
Végleg elmenőket terelgeti a sors mostohán, és
Ostobán tűrik a holnapot. Nem jön el a változás,
Hiába vágyják oly sokan, az idő meg elrohan velük,
Nincs ami, és aki megértse, ha fáj a cinizmusba
Zárt lét, amikor a lélek felsikolt. Amikor a közöny
Rombol le tiszta életet, és röhögnek azon jó nagyot,
Aki azt mondja; - Jól van, akkor innen, végleg elmegyek! -
Hisz senkinek se kín, amikor az elüldözöttekkel
Egyedül csak én vagyok, aki értük-velük szenvedek.
Alternatív világokban, egyszer csak lángra lobban,
Kigyúlt elmék mélyén a világmindenségben,
A puskaporoshordó; - Netán bomba robban? -
Nyomában közöny-falak dőlnek sorban, a porba
Hanyatlanak és utcára vonul a nép, miközben,
Állandó rettegésben, szemkilövő szenvedésben,
Mélyről jövő megvetésben élnek; - Várfalak mögött,
Elefántcsonttoronyba zárva, várva, az újabb áldozatok
Megaláztatására. De retteg, a folyton rettegő gyáva,
Gerendatörőket fél, mert a szemében már, égig ér
A szálka. Alternatív világokban, széttárt karok
Közé szaladnak nevetve, gyilkos ölelésbe zárva,
Sehová sem temetve, lámpavason, rég megszáradt
Festék pereg alájuk. Júdás ad csókot, viperák
Fészkelnek kebleken, ész nélkül az elme esztelen,
Miközben lopva végzetet, lopakszik éjsötétben nesztelen; -
A király, aki régóta meztelen, a bűnöző, aki megrabol,
Az ártatlan, aki mindenért meglakol, a letörtszárnyú
Angyalok, mind, aki a celebjével andalog, az összes
Látszat-báb, aki felnőtt ként is velünk bábozott, mind,
Aki téged-engem vérpadra álmodott! Elvéve tőlünk
A tisztaságba vetett hitet, várva tőlem feladom, és én
Is elmegyek máshová, vagy megalkuszik bennem;
A rettegés, a félelem. Most azt hiszed, tán kérkedem,
Pokolba kívánnak ma, jó sokan, elmondták annyian:
A becsület, a tisztaság, nem erény és aprópénzre sem
Váltható. Ráadásul, aki túl sokat tépi itt a száját
Feleslegesen, másoknak kellemetlenül, ha nem vigyáz,
Elássák mindörökre mélyen a föld alá, vagy agyon
Hallgatva a feledés börtönébe kerül. Vádirat lesz
A puszta létezés és Júdások tartanak utolsó vacsorát
Neked-nekem. Alternatív világokban, Isten talán
Megbocsát nekik és feloldozza őket, de itt a valóságban:
Én nem! A lélek bennem erre már… teljesen képtelen.

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten: