VERS

Köves István: Ararát

A hetek óta torlódó fekete viharfelhők alatt egy ideje
errefelé, a távoli időjárás-előrejelzésekre hagyatkozva,
az ég alját, a szél irányát lesik, menekülő útvonalat tervezgetnek,
a józanabbak bevásárolnak, sietve bárkát építenek,
a vízforgatós házi úszómedencék feszített tükrén
épülő, félkész tutajok, gályák, csónakok ringatóznak,
esténként térképeket bújnak, halmozzák előre a motyót,
gyömöszölik a konzervet, a monogramos ezüstöket az útizsákba,
gondolatban osztoznak a hálóhelyeken meg a zuhanyozókon,
van, ki vitorlára esküszik, van, ki motorra, tollas evezőre,
a külvárosi telkeken éjjel-nappal bunkert betonoznak,
a kertvárosi népek, a lakóparkok lakói, még a gyerekek is,
szintet méregetnek, iratnak idegnyugtató gyógyszereket,
rendelnek, hozatnak a prospektus-világból mindent, mint őrült
darazsak, föl-alá száguldoznak az áruszállítók, ömlik az árú:
mentőmellények, békauszonyok, búvárszemüvegek,
vasmacskák, mélységmérők, horgonyláncok,
oxigénpalackok, túlélőcsomagokkal, kenderkötél és
acélsodrony, hordók, víztartályok, benzineskannák,
színpompás impregnált anorákok, lézertükrös távcsövek,
úszódressz, a fluoreszkáló, nemzetiszínű mentőöv a bolti sláger,
ponyvalapokat, műanyag zsákot, elemes konzervnyitókat,
s hozzá a rengeteg dobozos sör, mindenízű csipszek, üdítőital,
sok minden kifogyott, hiánycikk például az ácskapocs is,
s a mellékutcákban megszaporodtak a kóbor háziállatok,
kapualjakban, szeméttárolókban kidobott könyvek halmozódnak,
nagy titokban, van, ki magvakat gyűjt, van, ki címeket cserél,
festmény, szobor még ingyen sem kell, senkinek, minek,
felárral árboccsúcsra selyemzászlót hímeztetnek a nagycsaládosok,
közepébe bíztatóan hajló olajágat, turbékoló galambpárral,
gumikajakok, dallamos jelzőkürt, fénylő réz kisharang,
és főleg szálfa, ölfa, simára gyalult deszka, léc, s a tehetősebbek
titokban fegyvert is olajoznak, ölésre, védekezésre.
Én meg, ki tudottan lusta vagyok és élhetetlen, tétován
ballagok gyalogszerrel, az apostolok lován,
hol fütyörészve, hol imádkozva, hol vezekelve,
lapos tarisznyával, föl, a kéklőn hívogató Araráti hegyre

Köves István verse legutóbb a Szöveten:

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük