VERS

Támba Renátó: Hézag

Nagy Szilvia fotója (részlet)

Gerincfájdalommal kezdődött a nyár…
azt hittem tavasz, de földem újra ég.
Tűzpiros csillagok hullottak a mennybolt alól
szikkadt termőtalajomra –
még egy évadra álmomban ragadtam.

Magába ölelt a kín:
amilyen letisztultnak tűnik tájam,
oly mély bennem most a repedés.

Ha most találkoznék Istennel,
azt kérném tőle, hogy javítsa meg égboltomat,
ültessen reménymagvakat belém.

De mindenkinek saját istene van…
az enyém szikár katona, aki nem fog megmenteni,
csak emlékeztet arra,
hogy nyár vagyok én is, annak minden fájdalmával,
nincs mit meggyógyítani hát…

Teljesedj ki bennem, Istenem,
lobbantsd lángra örök Fényed gyér mezőmön,
égesd fel istállómat és házamat,
jaj, csak pusztíts el mindent, ó, Uram…

Támba Renátó verse legutóbb a Szöveten: