VERS

Tóth Olivér: Októberi menet (Borítókép: Török Gabriella fotója)

Török Gabriella fotója

szíved pitvaraiból kopoltyút növesztesz
partra vetett a fásultság moháját legeled
vedlett alakod pikkely itt és ott pergeted
résekbe sikamlott homály a fény kitömöd
betűbordáim rekkenő nyári rőzsevértek

téli táblák sopánkodó akáckoronáitokat
édesmérgű fürtjeitek fejemnek szegezitek
felettem tíz újjal tör pálcát ami aki retten
szabadlábon védekezem kisemmizett halál
nyugtom nincs de éltet a megbékélt Isten

vádirat nélküli sors fogantam népem ellen
ateista szabadság napirendje szellemem
forradalmat hirdető tudat az önimádatom
trónjainkon hiénaképű udvaribolondokon
bábkordonjaitok között tüntető bánat a rom

Európa véres rongyolt méhű könnyelműség
Európa szeplőtelen fehérmájú gyönyörűség
embriómat adaptált szerelmed ma sírva vonz
oldozd el egy és sokéltű öngyilkos merénylőd
pigmentjeidet vadászó sereg könnyűmenetén

kötözzétek meg a harangöntő bronznyelvűeket
enyves szélcsókok kergetnek vernek ha lelnek
ősz van s már nyílnak a földkontyolt téli vermek
tegnap ma holnap ágyneműid között koncolt rejtek
a test mosatlan oldatlan rontás a himnusz eretnek

kitoloncolt országhatáraim búgó sejtkontinensek
oldozzátok el az egyszeműeket az egyneműeket
lápok varangyai félkegyelműek holt idéz élőket
ki az emberség harmadik égitestéhez keres kérőt
gyilkos töltényhüvelyt anyámat apámat szeretőt

kezeim lábaim mankóitok magatokkal vittétek a szót
aranyvonataim csiszolatlan gyémántjait a sorompót
engedelmet követelt hamuim meddőjében a tüzekre
értem zokogjatok aki foszló zászlótok rojtján csüngök
lánglobbant kérelmetek vagyok névtelenek védtelenek

halántékon galambesőiben verdeső békességem
sírásom aknavetőit bölcsőtökbe fektettem altatóm
kékvérű föld szitál zöld lombég pirul csörgőm csitul
szemkaticáim pirosa feketéje echós álomjárom sóhaj
barna krizantémjaim Európai szajhái sose pihenjetek

szívem pitvaraiból kopoltyút növesztek
partra vetett a fásultság moháját legelem
vedlett alakom pikkely itt és ott pergetem
résekbe sikamlott a fény homály kitömöm
betűbordáitok rekkenő nyári rőzsevértek

téltáblák sopánkodó akáckoronáit sebzem
édesmérgű fürtjeimet fejeteknek szegezem
felettetek tíz újjal török pálcát ami rettent
szabadlábon védekező kisemmizett életem
nyugta nincs de éltetem a megbékélt Istent

Tóth OIivér verse legutóbb a Szöveten: