VERS

Támba Renátó: Örök

Kiss Tamás alkotása (részlet)

Nem találom magam:
csak az önvád, csak az önvád
hagy nyomot sáros bakancsom alatt.
Eltűntem rég – kezeim kinyújtom: nem látom,
tükörbe nézek: nem látok mást,
mint egy letűnt kisvilág fakó sziluettjét.
Srácként még voltam valami: csupa káosz és trauma.
Most már tiszta vagyok, lejöttem az
érzésekről – megfagyott bennem az indulat.
Csak az önvád, csak az önvád
kihűlt kényszerképzetei játszanak
rabszolgává engem.
Az élet aláaknázta életem.
Az élet kikerült engem.
Az élet kiszívta lelkemből a színeket.
Nem tudom, kis szobámban mit merre tegyek.
Az ágyat az ablakhoz közel toltam, ha majd
felébredek, a napfényhez közel legyek.
Ha majd elalszok, a napfény gyermeke legyek.
Hogy majd takarjon be engem az örök emlékezet,
melyben minden egyet jelent.
Úgy legyen.

Támba Renátó verse legutóbb a Szöveten: