GALÉRIA,  PRÓZAIRODALOM

Sebestyén Hedvig: Elbaszott szerelmeim 3. Az eltűnt mérnök (+18)

Sebestyén Hedvig alkotása

A mérnök az orosz irodalomban jól ismert „felesleges ember” kategóriájába tartozott.
Abban az időben albérletben laktam a Vígszínháznál, ami tulajdonképpen átjáróház volt. Barátaim majd minden nap ott tanyáztak. Teljesen természetes volt, hogy bárki nálam aludhatott. Csak kaját kellett hozniuk, mert a hűtőmben fél üveg bor, egy penészes citrom és egy tubus mustár volt. Azért fogalmazok általánosságban, mert az említett dolgok legalább egy évig ott laktak.
Rengeteget ittunk. Emlékszem, egyik barátom egyszer elegánsan felgyújtott egy pizzás-dobozt és konyhakéssel döfködte a szoba közepén. Mivel a főbérlőm – egy igen szabad lelkű műfordító határozottan kijelentette, hogy felőle akár orgiákat is tarthatok a lakásban, nem aggódtunk ilyen apróságokon.
Sorolhatnám még a szereplőket, de nem szeretném untatni az olvasót, aki remegve várja, vajon mi történhetett az eltűnt mérnökkel.
Akkoriban a végzet asszonya per hülye picsa per meg nem értett művésznő szerepekbe ragadtam, egy palacsintasütéshez háromszor átöltöztem és lehetetlen volt rólam levakarni a tűsarkú cipőt.

A mérnök a telekszomszédunk volt. Évek óta. De észre sem vettem, hogy jelen van. Aztán egy nap, nyűgösen és kelletlenül kivonultam a messzi Nagymarosra, hogy megnézzem a vízvezetékeket, mert állítólag repedeztek. Tudni kell, hogy számomra a Budapest táblánál megszűnik az élet. Született városi patkány vagyok, aki nem ismeri el azon települések létezését, ahol nincs minden sarkon egy kávégép és nem lehet büdös, zajos metrón utazni. Az erdőkben befulladok és a természet szépségeit szívesebben nézem számítógépen. Ha állatot akarok látni, megnézem a macskámat. Így az alig egy órás utazás egzotikus kalandnak tűnt számomra.
A vízvezetékek kanyargós és trükkös módon az alsó szomszédig vezettek, így ismerkedtem meg végül a mérnökkel. Az a típusú köpcös férfi volt, akinek egyenest a vállából nő ki a feje, laza hájacska fedi és a háta enyhén púpos, vagyis túl domború. Arca kissé püffedt és szemében begyakorolt érzések fedik a teljesen üres, ám praktikus lelket.
Apróságának ellensúlyozására – merthogy igen alacsony is volt – hatalmas, bőgő motoron járt, amit „a gépemnek” hívott.
Bőrszerkóban és a sisakban jócskán emelkedett a helyzete a potenciális listán. Hülye picsa üzemmódban voltam. Felajánlotta, hogy elvisz ebédelni a sznob Nagymarosi jacht kikötőbe, és igent mondtam. Kissé furcsálltam, hogy már az előételnél azt ecsetelte, hogy mennyire szeretne megnősülni és gyerekeket nevelni, de mivel a hidegrázásig családellenes voltam abban az időben, ezt elengedtem a fülem mellett.
Természetesen újabb találkozót beszéltünk meg, Pestre a lakására. Kíváncsi voltam, vajon testileg vagy lelkileg találok-e benne valamit, amit érdemes megtartani. Bármilyen szerepkörben.
Gyűlölte a bagószagot, de kierőszakoltam, hogy a konyhapulton keresztbe tett fekete harisnyás lábakkal ülve a szagelszívó alatt bagózhassak, és amikor lehajolok hamuzni a push-up megfelelő formára tornázza apró melleimet. Végzet asszonya üzemmód.
Természetesen az ágyában kötöttünk ki. Némi tapogatózás és ügyetlenkedés után rájöttem, hogy azért nem tudom felállítani a farkát, mert már áll. Csak annyira kicsi, hogy nem látszik. Azt hiszem, ezt hívják mikropénisznek. Azt sem éreztem, amikor elment. Tulajdonképpen semmit nem éreztem az egész procedúrából, mert 2 perc alatt – az előjátékot beleértve – az ember nehezen érez bármit is. A mérnök azonban tökéletesen elégedett volt a teljesítménnyel. Nem akarok általánosítani, de igen sok férfi érti félre a női test jelzéseit.
Buzgón leszervezte a következő randit – egy látogatást a nagybátyja éttermébe és részvételt valami rokonának az esküvőjén. Egy esküvő mindig jó buli, gondoltam – és igent mondtam. Valahogy, igencsak perverz módon, vonzott a helyzet. Nem a férfi, a helyzet. Nézzük, mit lehet ebből kihozni?

Sebestyén Hedvig alkotása

Hogy mennyire komolyan vettem a kapcsolatot, az a családi vendéglőben derült ki, ahol a sürgő-forgó nagybácsi maga szolgált ki minket, és néha hátba veregette ifjú rokonát.
– Te – kérdeztem –, miért szólít ez téged Józsinak?
– Mert az a nevem – mondta –, csak te hívsz Zsoltnak.
A nagybácsi vidéki kedéllyel és szívélyességgel itatott minket. A negyedik sör-Unicum után cigizgetve ültem a teraszon, és egyre jobban éreztem, hogy az esküvő jó buli lesz.
Amikor a helyi iskola per kultúrházban bevonultunk a násznép közé, próbáltam igen udvariasan egyenes léptekkel járni, és erősen kezet fogni mindenkivel, mert az is a józanság próbája. Legalább a kezeket eltaláltam.
Ezután tűnt el a mérnök. Egyszer még felhívott, hogy a barátjának légmelle lett egy motorbalesetben, és ezért most nem tud találkozni velem egy ideig.
Ha az „egy ideig” az örökkévalóságot jelenti, akkor jól fogalmazott. Embert én még így eltűnni nem láttam. Mintha soha nem létezett volna. Illendő módon ízekre szedtem a barátaim előtt, és egy rövid időre mélységes szomorúságba zuhantam. Szerintem azért, mert egy szakítással járó hisztériát egyetlen nő sem tud kihagyni.

Sebestyén Hedvig Elbaszott szerelmeim-sorozatának előző része a Szöveten: