VERS

Köves István: Délelőtt, indián nyár

Pec Gábor fotója

Már nem nyírja senki zakatolva a gyepet,
Végre szóhoz jut a butuska sárgarigó is,
Kertünkben a szellő épp csak megrezzenti
A bókolni mindig kész encián kék levelét,
Fenn cipzárként hasítja ketté a fellegeket
Turbómotorjával a szárnyas kirándulójárat,
Széksoraiban lázas, izgatott élmény-utazókkal,
De hamar eloszlik a kondenzcsík a magasban,
S már csak foszló habja mutatja, merre repülnek.
Ülhetek nyugton itt, egyedül, glóriázhat a napfény,
Meredten melegszem, mint gyanútlan gyík a szirten,
Lehunyt szemem rebben, ide házhoz jön a kaland,
Mozdulnom sem kell kimért emlékeimért.
Mégiscsak szeret engem az Isten …

Köves István verse legutóbb a Szöveten: