VERS

Bartha György: dékárt-dékárt (Zámbó Illés fotójával)

Zámbó Illés felvétele

dékárt váratlan hirtelen halála megtörte a köztársaság tagjait különösen a királynőt de ádiékat is
megrázta szinte napokra megfagyott az élet a kúria környékén az első pillanatban dékárt-dékárt
sem tudott magához térni aztán kényszerülten cselekedett elvitte a hírt a faluba az újság azonnal
külön kiadásban értesítette a történtekről olvasóit közölte dékárt-dékárt búcsúbeszédét a temetésen
sokan voltak még a környező településekről is tömegesen érkeztek a kúriába a gyászidő idején
sem szűnt meg a részvétet kifejezők sora dékárt-dékárt azonban ekkor már eltűnt senkinek sem szólt
csendben össszepakolt a gyászidő leteltével ádi körültekintett a köztársaság romjain szomorúan
könyvelhette el hogy a fiai is elhagyják a legkisebb törökországba tért vissza a másik kettő a faluba
költözött a középső a kovácshoz és jegyeséhez a legidősebb a bíró fia családjához
mindketten külön utat jártak a fiatalabbat az ötvös munka csábította az idősebb üzletet szeretett
volna nyitni ádi így is folytatni kívánta a munkát a rózsaültetvényen s bérmunkásokat fogadott
hiszen ezt már dékárt is megtette ám a lelkesedés elmaradt ami azelőtt a kis csapatot éltette a
munka a termelés meg sem közelítette a vártakat amikor már ádi is azon gondolkozott hogy
feladja a küzdelmet előkerült dékárt-dékárt divatos öltözete teljesen ellentétes volt meggyötört arckifejezésével
állj meg ádi beszélnünk kell tudom szólhattam volna mielőtt elmegyek de akkor abban a zűrzavarban
nem tehettem másként az apám is halálán volt ott kellett lennem a hagyatéki tárgyaláson
a két bátyám lemondott az ügyvédi iroda további tevékenységéről a politikában találták meg jövőjüket
én pedig nem hagytam veszni a lehetőséget megtartottam magam erről akkor értesültem a faluban
amikor dékárt haláláről is beszámoltam de a gazdaságot sem fogom elhagyni beszélnünk kell két
hosszú nap és éjjel visszavonultan tárgyaltak néha vitatkoztak végül összeölelkezve megbékélten léptek ki
a tanya épületéből megcsináljuk a szövetkezetet ragyogott ádi úgy ahogy elképzelted újra szervezzük
a munkát szigorú szabályok szerint hogy megmaradhassunk a piacon összehívom a köztársasági tagokat
s akinek nem tetszenek az új feltételek mehet találunk más érdekelteket ez így van bólogatott dékárt-dékárt
ezt követeli meg ma a szabad piac főleg ebben az időben amikor a legfelsőbb körök félelmet keltenek
a kirekesztésekkel üldözésekkel ami most még csupán a zsidókat éri a lajosok idején remélem az sem
zavar majd ha a jegyesem zsidó létére hozományával is beszáll az üzletbe s könyvelőként dolgozik
én pedig vállalom a jogi ügyeket nem lehet akadály hisz a birtok tulajdona is a tiéd

Zámbó Illés fotója

Bartha György dékárt-regényének előző része a Szöveten: