KRITIKA

Bence Erika: Vázlat, mozaik és kollázs (Kiss Tamás: Kollázsember)

Kiss Tamás alkotása (részlet)

Kiss Tamás: A kollázsember. Mobil kollázs-regény. Novum-pro, 2021

PITYU PAPAGÁJ (a csipkefüggöny bokrából) Mészöly és Esterházy! Mészöly és Esterházy! Mészöly és Esterházy!

(Orbán Ottó)

            A mottó olvasói asszociáció. Nem a Mészöllyel és Esterházyval való minőségi  összehasonlítás szándéka, hanem a könyvvállalkozás volumene juttatta eszembe a két, 21. század elején lezárult életmű vázlat-, illetve mozaikszerűségének képét, az idézés és az átsajátítás szerzői attitűdjének hasonlóságát. A hatszázoldalas regény szövegvilágába több mint félszáz író, dalszerző, zenekar, énekes, más szerző szövege épül, azaz formai szempontból ilyen módon áll össze előttünk a kollázs-regény. De nemcsak erről van szó, miként Mészöly vázlatai és Esterházy mozaikszövegei sem csak szövegalkotási eljárások, hanem jelentésadás szolgálatában álló, műfajteremtő szerveződések: öntörvényű világok.

            Utóbbi jellemző, az öntörvényűség hatványozottan érvényes Kiss Tamás regényére, ezért első pillantásra szinte lehetetlen befogadói küldetésnek tűnik mind az olvasása, mind a róla történő recenzeálás szándéka.  Szerencsére a kiadó és a szerző is több „fogódzó”-t (például: kiadói ismertető, előszó és utószó) kínál számunkra, de A kollázsember befogadói sikerélményekkel csak hagyományos értelemben vett olvasási szokásaink, így a lineáris haladás elhagyása esetén kecsegtet.

            A nagy globális zűrzavarként megnyilatkozó világban, amely a regény terét képezi,  s ahol „eddig soha nem tapasztalt jelenségek történnek”, egyrészt elnévtelenedik az egyén, „tudati-lelki kollázzsá válik”, akire „ideológiák, eszmék, politikai hisztériák, hazugságok özöne zúdul”[1]: „Ebben a kísérletben a jobbára már a posztnihilistává »érett« ember szólal meg” – mondja a „feltételezett” elbeszélő; másrészt ez a konglomerátum „a szereplőkön kívül is létezik” (8.) – megérteni és beszélni történéseiről csak az „özön” részeit kiragadva, értelmezve és részenként összeillesztve (kollázsolva) lehetséges. Épp ezért befogadása is „mobillá” válik, az olvasó a szövegegységek labirintusában „keresgél” – csak részeket sajátíthat át. Például az első felütést követően legjobb, ha mindjárt a végére lapoz, az 599. oldalra, ahol a „fontosabb szereplők” identitásáról kapunk tájékoztatást, mint: Mária, Koldus, √, Zárójel = [], Ο, ∏ és a többiek, de felismerhető közöttük Easton Ellis (mint: nELLIS) és Murakami Haruki (mint: HARUaKI), valamint az Eutanázia (EU-TANAZA-O!) alakmása, de ott vannak a fák gyökerei és a tenger is.

            Ha hagyományos műfajtípusokban gondolkodunk, akkor A kollázsember leginkább egy disztópikus filozófiai regénykonstrukciónak felel meg, ahol az ember és társadalma eljutott teljes összeomlásának és eltűnésének utolsó szakaszába: a rendnek mint a világot átláthatóvá tevő szisztémának már nyoma sincs a Földön: egy hagyományos értelemben vett sci-fi regényben vagy filmben az Armageddon eljövetelének minősül ez a léthelyzet, amikor „a fák kifordulnak gyökereikkel a földből”, vagy „vöröses köd képződik” városok fölött, és „az emberek beleragadnak az aszfaltba” – fejvesztett menekülések kezdődnek. „Teljes idő- és létzavar” (379.).

            A 19. századi dezillúziós romantika nemzethalál-víziós költészetének (például a Vörösmarty-látomások) hangjai, de  orwelli szlogenek is megjelennek a Kiss Tamás alkotta szövegvilág-rengetegben; előbbiből leginkább az ember „világba züllő”, önpusztító jellegének/jellemének („az ember sárkányfog-vetemény”[2]) képét veszi át a kollázsregény, míg az utóbbival a jövőtlenség és a szabadsághiányos állapot kifejeződése rokonítja, az erőszakos, diktatórikus módszerek életmodellé, jelszóvá történő szublimálódása: „a tudatlanság jövő”, illetve: „a jövőtlenség érdek”. 

             A kollázsember „mobil” olvasást feltételez, mert semmi jelentősége és értelme nincs benne a linearitásnak sem kompozíciós, sem értelmezési szempontból, sőt, épp fordítva: az össze-vissza lapozásnak, a részek kiemelésének, egy-egy szereplő esetleges követésének van valamiféle megértési hozadéka, de mindenekelőtt a hivatkozások, utalások, allúziók, jelek és szimbólumok jelentéseinek és összefüggéseinek saját világunkban való kontextualizálásának. Hogyan értelmezhető a nagy Mellébeszélés Konferencia jelen világunkban, miért olyan ismerős a Capek[Čapek]-robot létforma, miért lel befogadói szubjektumra ma egy újrafogalmazott Szürrealista Kiáltvány? Egyáltalán mit jelent az, milyen világbéli folyamatokat, hogy ismét és megint érthetővé váltak a társadalmi katasztrófák (például: háború, genocídium) előtti beszédmódok: „védelmi háború”, „a háború béke”[3] etc.

            „Ennyi volt most. Hát ilyen a KOLLÁZSEMBER! Nem kell rögtön elégetni” – hangzik a bumerángról és a metafizikáról elmélkedő filozófus „elbeszélő” többértelmű konklúziója, utolsó mondata a regényben, amelyet kiadója azzal az olvasónak szánt üzenettel bocsátott útjára, hogy „ne csüggedjenek, mert a humor sem maradt ki a könyv lapjairól…” A humor forrása az irónia lehet, hiszen igen erősen önkritikus és groteszk kimenet, tanulság, miszerint az emberiség fejlődésének legnagyobb vívmánya a bumeráng, illetve annak „alattomosan visszalopakodó” szellemi mása, a metafizika: „…észrevehetetlen módon képes visszaszivárogni az óvatlanul, de leginkább az ontológiai kérdésekkel mélyebben gondolkodók tudatába, elméjébe” (598.).

            Olyan ez a kollázsregény, Kiss Tamás A kollázsember című mobil-regénye, mint egy világdráma, vagy egy nagy eposzi vállalkozás, annak minden összetevőjével, az invokációtól a transzcendenciáig. Csak épp az egésznek nincs előrehaladó cselekményvezetése, vagy elbeszélői szála. Minden összezavarodott. A helyszínre és a szereplőkre vonatkozó szerzői utasítás is a mű végén, s nem – mint megszokott algoritmusok esetében – a könyv első oldalán szerepel.


[1] Az oldalszámmal vagy más hivatkozással nem jelölt idézetek a kiadói ajánlás szövegéből származnak, amely különböző internetes felületeken jelent meg (például: Holdkatlan, Szövet etc.)

[2] Vörösmarty Mihály elbeszélő költeményeire (például: Cserhalom,  A két szomszédvár) és lírájára (Az emberek) történő utalások.

[3] Az első Munk Artúr A hinterland (1933) című háborús regényének szlogenje, az utóbbi Orwell 1984 című ismert disztópiájának egyik jelmondata, miként „a tudatlanság jövő” is.

Az ismertető eredeti változata a Vár Ucca Műhely folyóirat 2021/3-as (73.) számában látott napvilágot.

Kiss Tamás