PRÓZAIRODALOM

Ocsovai Ferenc: Általános műkritika

Mindig nehéz elfogulatlannak és objektívnek maradni, ha ekkora várakozások előznek meg egy művet, és nekünk is így, ebben a kommunikációs kontextusban kellett értékelnünk az alkotói szándékot. Fontos azonban, hogy lássuk, a szórakoztatáson túlmenően az alkotásnak van-e mélyebb, intelligensebb mondanivalója, vagy ismét egy gyári futószalagról leemelt tömegtermékkel van dolgunk. Az eredmény igazság szerint felemás lett, és bár ez mindenképpen egy fejlődésbeli ugródeszkát jelent, van még hová csiszolni a hasonló koncepciókat. Kritikánk következik.

Mindig nagyon releváns kérdés, hogy megfeleljen-e valaki az úgynevezett mainstream, avagy kommercializált igényeknek, vagy inkább kíséreljen meg önálló maradni és az underground berkein belül őrizni meg hitelességét. A szóban forgó alkotás valahol a kettő határán lavírozik és igyekszik fenntartani a köztük lévő igen kényes egyensúlyt. Éppen emiatt talán nem elég merész, és számos kiváló ötlet, elképzelés vagy gondolat eléggé gyorsan kifullad benne, amelyekért kár, mert a legtöbbjük sokkal többet is jelenthetett volna.

A klasszikusokra való gyakori utalások és milliónyi helyről ismerős motívumok kiválóan jelzik az alkotói ambíciókat, és nagyjából értjük is, mire gondolhattak. Egyértelmű, hogy jól beleillik az alkotás az őt megelőző művek sorába és egy tucat meglévő hagyományt követ, de egyúttal új precedenseket is teremt, amely később inspirációként szolgálhat. A perspektíva, amelyet a mű használ, és a szubjektum, amely át meg átszövi a végeredményt az elejétől a végéig, mindenképpen érdekes és elgondolkodtató próbálkozás.

A műfaji követelményeknek kétségkívül megfelel, ám nem szorítható be a szokványos keretek közé, még akkor sem, ha nem minden részlete világos első nekifutásra. Nem csupán művészi programadásról, kinyilatkoztatásról és kiforrott állásfoglalásról van szó, hanem az alkotás egyben figyelemreméltó kísérlet arra is, hogy bemutasson egy témát, amellyel nem igazán foglalkoztak még idáig, ezáltal pedig kiaknázatlan területre téved.

Mégis, sok esetben a befogadónak hiányérzete lehet, még akkor is, ha van néhány olyan tulajdonsága a műnek, amellyel egy hosszabb terjedelmű írásban érdemes lenne talán komolyabban is foglalkozni. Igyekszünk azonban jelen kritika keretei közé szorítkozni, és csak a legemlékezetesebb, legsarkalatosabb pontokra kitérni.

A felmerülő kérdések mindenképpen jelentősek, és az alkotók sejtetik is, hogy itt valami többről van szó, és várnánk is ezt a többet, de nagyon figyelmesen kell hozzáállni a központi dilemmához, hogy az üzenetet a lehető legpontosabban megérthessük. Itt-ott megcsillan benne egy-egy igazán briliáns mozdulat, de ezek sajnos valamelyest elhalványulnak az átlagos, töltelékként és alibiként szolgáló, szükségtelen mintázatok sokaságában.

Olyan műről van szó, amely túl sokat akart, túlságosan is szeretett volna megszólítani mindenkit, de lehet, hogy éppen arról beszélhetünk, hogy nagyon keveseket képes csak igazán elérni. Van benne viszont valami, amely örök érték, és ami miatt azért érdemes azért foglalkozni vele. Nem talált fel egetrengető bölcsességeket, mégis megannyi izgalmas aspektust tudott sikerrel átértelmezni az üggyel kapcsolatban, ezért pedig valóban megérdemli, hogy egy kissé a figyelem fókuszába kerüljön.

Kreativitásban sincs hiány, de összességében nem teljesen fedi le és járja körül a mű azokat a problémákat, amelyeket feldolgozni igyekszik, és valószínűleg nem is tudta eldönteni, mi szeretne lenni igazán. Emiatt méltán úgy érezhetjük, mintha már találkoztunk vele korábban; bár azt meg kell hagyni, hogy ügyes újragondolása és újrahasznosítása a végeredmény egy sokak által átélhető és megragadható jelenségnek.

Mindamellett el kell mondanunk, általánosságban véve elmondható, hogy a mű hozta a kötelezőt, és megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak. Emellett méltó főhajtás ilyen és olyan elődök és pályatársak előtt, ez világos, azonban fontos megjegyezni ennél a pontnál, hogy nem egyszer szembe is helyezkedik azokkal. Szerettük, nem bántuk meg, és egyszeri fogyasztásra alkalmasnak ítéltük, de az átlagosnál csak valamivel tudtuk magasabbra értékelni.

Nem éppen kiemelkedő, katartikus, eredeti vagy emlékezetes műalkotás a darab, de azért a szokásos színvonalat bőven megüti, és bizonyos szempontból meg is haladja azt. Nem vonultat fel vagy fejez ki semmiféle újszerűt vagy forradalmit, emiatt vegyes benyomásokat kelt a befogadóban, de ez igazság szerint, végső megítélésünk tekintetében nem nagyon befolyásolja a bennünk kialakult összképet és útravalóként magunkkal vitt élményt.

Ocsovai Ferenc prózája korábban a Szöveten: