VERS

Tóth Gabriella (Toga): Mondjuk

Mondjuk, hogy kérdezel
majd válaszolsz is,
hisz te vagy az elbújtatott,
rejtett erő,
Mint harmatcsepp a térdig érő fűben,
mely puhán, csendben
a lábadhoz ér, mint a szél,
hűsít,
mint az égő, szikkadt napon
árnyat adó tölgyesek,
hiába guanó a térkövön,
szivárvány fénykörön
szín vagy, laza szóköteg,
holt vizekben szavad pezseg.
A tudatlanság arca mögül
nézem szemed.

Mondjuk, hogy kérdezel.
A morzéra nincs felelet,
üveg sem veri vissza
az érkező jeleket,
némaságba fulladnak a próbák,
a leplezetlen direkt prózák,
csak csend követ,
langyos vízzel árasztva a medret.
A pallón rezgő önkép
a semmibe hull.

Mondjuk, hogy kérdezel.
Szavad előtt
levegőért kap,
tátja száját a gondolat.
Lassúhodik,
nem pereg kép
az agynak vásznán,
mire fókuszál,
élesit, retinára fotózva
halad, csak marad
egy elszalasztott,
néma pillanat.

Toga
2021.11.11.

Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten: