Február volt, másfél napig szakadt a hó, akkora pelyhekben, mint a mézeskalácsos sátra a búcsúban. Már világosodott, Kálmán kikászálódott az ágyából, várta egy kis tűzifa hasogatás a plébánosnál, szerencsére a fészer alatt, nem a derékig érő hóban. Persze, aki napszámból él, az ne válogasson. Kinézett, a tornácon nem volt hó, jól fújt a szél. Elől … Bővebben: Mezei Attila: Kálmán