Vágyom rá, hogy azt mondd, végig én voltam

Fáradhatatlan fuldokló. Testet öltő zord révület, csodát hajszoló könyörület.

Amit elvárok és áhítoktőletek és magamtól.Harcolok veletekés magammal is olyankor, mikor korbácsok és szikrák,és a sziklák világa.És szeretni is szabad ott,ahova nem jössz hiába. Képek között képtelen,és kételyek közt felszínes.Szertefoszló végtelen,és testet öltő véges. Messzebb vagy magadtól,mint Mátrától a Kékes.

Beleőrültünk a világba.Vagy a világ őrült mibelénk.Ahogy én őrültem tebeléd.Tudod, ahogy mi egymásba,és belefeledkeztünk miegymásba. De már nincs mi.Te vagy, és én vagyok. Vak vezet világtalanta semmibe.

Csak vakon lát,most hol vagyok?Táncot jár bennemháborgó démonod. Ereje nincs,hatalma több. Nem kell válnod igává,ha magad teszed rab helyettvilágod lángjává.

Olyan, mint te.Elszáll, tovább halad.Tudja, mit tesz,sosem marad. Megijeszt, ha nem érzemvagy látom,De mindig tudomhol találom. Cikázik fel és alá.Megszédít a mozgás.Akarod, hogy megállj.Akarom, hogy megláss. Kelnék arra,hogy helyeden talállak.

Táncot jár a szépség,hálót sző a szörnyeteg. Már nem tudom, melyik vagy te. Szobád ablakán belopódzó,névtelen és árnyhozó.Megfojt és elragad.Csak tetemed az, mi megmarad. Tudom, hol érint meg.Az nem a szíved,de, talán, elég lesz.Ettől félek.

Kinek bizonyítanád?Azt, ami alapjában isalaptalan.Valósággal haszontalan. Értékekkel tartozolmagadnak.De minek?Hazavinnéd,de nem tudod kinek.

Szertelen szabadság,bűntettek helyszíne.Minden, mi szem-szájnak ingere. Feneketlen gödör, mely elnyel és gyötör.Tova nyúló végtelen.Szárnyaszegett védtelen.A folyó, a patak, az ének, a vétek.Ámulatba ejtő, elegáns képek. Nemde?

Vakmerőségét vakon követő délibáb.Vonzó verembe édesgeti azt,ki szívének keserű. Fölé kerekedik mindennekmi lényeges.Épp annyira sóvárog, epekedik. Csak a sötét időzik kicsitfénye porai mellett. Galaxisokat rombol majd.Holott nem kellett,de hagyta.