Szeretek, jó ebben a troli-megállóban leszállni, / megnyugszom, elálldogálok a Csanádi utca sarkon, / nyitott teraszok, barátságos ebek, gangos galambok

Rejtőzködöm, akár a remeterák, itt, hol / részvét és bánat lábamhoz lapulva követnek, / szellő cipeli szuszogva az ősz szagát, / bogár karistolgatja a hallgatás tejüvegét,

nyiss ajtót nézz a szemébe / hallgasd meg ha halk is / kínáld kérés nélkül / mindegy ami van otthon

Hajnalban küszöbömön újra vér rozsdáll, / pikkelyszemű halottakat kerülgetek ijedten, / odvasodottá tátott szájukból a fájdalom / kifosztott madárodúja feketéllik

a csönd és félelem oszlopcsarnokában, / hol néha léha pókok fénylő szála száll, / ballaghatok csomag, hátizsák, teher nélkül,

Csak belépett Nasztyaszja Filipovna, / s szótlan mellém feküdt, úgy, mint aki megjött, / már megint az a Rogozsin – mondta, / és már aludt is mellettem, ártatlan mosollyal

Csak só, meg hullámok a tenger, / a homokos part meg az, ahová a fókák / lihegve kiülnek napozni egy kicsit,

Boszorkány riszál az angyalcsapatban, szárnyas-patás, köpönyeges, / romlott gyümölcs a kamrapolcon, celofán alatt lapul, palackozva

Még cimbalmozik a faágakon a kinti fagy, / cinkéink sem tanácskoznak, deres, néma a táj

Arra, ugye, nem szeretne gondolni egyikünk sem, / micsoda esztelen pazarlás lenne, végiggondolatlan, / kidobni