A színes csempékben tükröződő, / vesztésre álló álmok, / és az álnok nagyravágyás terhe / miért roppantja a megszerzett időt?

Újabb kis év, újabb éjfél, / és az idő tapad, lehúz, káromolva a jelent.

Kit köt a báj kényszere, / ruhát levetve, könnyedén / megszegi hitté mázolt arcán a mosolyt

Mert ha fázol, polárba bújnál, / fejedre húzva, beburkolózva

Zárt szobákban megbújó csönd vagyok, / nappali fényben pislogó gyertya,

Vegyünk egy rövid mesét! / A mester, ki a szőnyeg színét adta

Kicsit tartani még. / Lassuló léptek mellett hull az ősz,

Vakkantani kellene, / Nyálcsorgatva csóválni egy darab csontért

Simító szél mögül eltűnik a Nap. / Ez nem részeges / hol bújik, hol ránk köszön.

Itt vagyok. / Én vagyok.