Hátrálok kifelé. Kékes fénnyel tölti be a szobát a képernyő. Vége van. Csak arra emlékszem, hogy amikor besötétedett, leengedtem a redőnyt. És most, amikor a másik szobába megyek, a falakon már látom a hajnalpírt. Közben mintha nem múlt volna az idő, csak fáradságot érzek, szomjas vagyok. Most már aludnom kellene. Megkönnyebbülést érzek, mert magam mögött hagytam, amit befejeztem. Elengedem.