Akkor kezdődtek a bonyodalmak, amikor a Kálvária lépcsőjét eladta az önkormányzat, a tulajdonos pedig kijelentette: – Stációjárás ide vagy oda, az ő felmenőjét ne tapossa senki; vagy fizessen úthasználatot. Törhették a tisztelt képviselőtestületi tagok immár azon a kobakjukat, miképpen kellene eztán feljutni a Kálvária-domb tetején található Nagy-Magyarország-barlanghoz, hogy az örök feltámadásért – e megszentelt helyen – időről-időre el lehessen mormolni egy imát, de hosszas agytekervény-feszegetés melléktermékeként sem jutott több az eszükbe, mint a lépcső mielőbbi visszavásárlása. A lépcsőbirtokos azonban, makacs ember lévén, a megvételi ár tízszeresét kérte/követelte, mert ugye minden valamirevaló ember számára az üzlet az üzlet, a tisztes haszon meg őneki is ugyanúgy jár, mint másoknak más alapon, ha a város hegymenetben akarja elérni az üdvösségét.