Csak ültem és mereven néztem még mindig az asztalon előttem heverő dokumentumokat. Tudtam, hogy mindannyian hiteles irományok, viszont azt is tudtam, hogy néhány órával korábban gyakorlatilag benne éltem, lélegeztem, harcoltam és szerettem ezekben a lapokban, most pedig az egész látomásnak vége, és olyan volt, mintha Kárpátina, akit az elkövetkezendő hetekben meddőn próbáltam emlékezetemből kitörölni, sohasem létezett volna. Pedig kézzelfogható valóság volt, csak úgy, mint az előttem lévő papírok: hosszú, hullámos, szőke fürtjei, ruganyos teste, karakán természete és éles, halványkék tekintete.