A 20/A földszinti lakásában lakik, rácsozott ablakon bámul ki mindig cigis képével a vakvilágba, borostás arcán a bőr megkeményedett 20 év szellemi magányától. Jóemlékű keresztanyám ugrik be róla mindig, mikor elhaladok omladozó díszlete előtt. Ő is lovizott, eszét vesztette rajta – szégyentől parázslottak zsebében a szelvények. Vajon ez az egykor filmsztár-sármos úr is rácsos ablakok, … Bővebben: Támba Renátó: Napraforgó