Amren elkísérte őt a párkányig, ahonnan mindig indulni szokott. Nem beszéltek. A lépéseik visszhang nélkül simultak bele a város lüktetésébe. A levegő nehéz volt, mégis tiszta. Az illatában ott volt valami fémes, villámcsapás előtti csendből idézett részlet. Érezni lehetett benne virágokat is – olyan növényeket, amelyek talán már nem is léteznek az emberi világban. A … Bővebben: Nagy Csaba: Az elfordított ég (6.)