Belekapaszkodva a nyers tűzbe
lomha árnyakká hevült a szendergés.
Kérges tenyerével szava ver meg a szikra-másnak.
Beleborzongva ébredt a pokol-szárnya
és benne megremegett a kétség szűzies rabszolgája.
Mások a hófödte hajnalok.

Elbúcsúztak a szenteltvizet ivó varjak,
utolsó pusztulásban a színtiszta hajnal
ködös tombolása a fénytől jött nyárnak.
Megtalálja azokat akik fáznak,
ernyedt karjukkal hadonásznak,
a halálhol bújt vaksötétben.

Holnapba vájt elhasználódás.
Ritka tombolás, tűzönjárás,
és hirtelen szellem-magány.
Eltemette zörgő csontú legjobbikát,
és sziluett-bábokat sodorva
tallóz a keserű szél.

Romlásba gyűlölt kedvesség
és szüntelen felszín alatt járás.
Kincsben szakadva árvaságot látván
megpihenni tér a belső játszás
a megtűrt és elporladt tétlenségben,
a hófödte csendben.