Végek bevégződnek, kezdetek
megállnak. Ami él, álmába fúló állat:
fészkére búvó univerzum,
ki sejtetlen éli létét.
 
Lágytojás kivájt kalapja:
ringunk a múlás asztalán,
időnket tapossa keljfeljancsi,
régi racsni, égi metronóm.
 
Míg sárba dőlt partjait mossa,
a folyó sem tartozik mondani,
fölfordult hasán miféle
másolattá lett egeket cipel.
 
Tükör a létezés odalent,
isten odafent kiszámol:
ipi-apacs, te jössz! – és akkor
a partig kell menni el,
 
mert végek végződnek, kezdetek
megállnak. De álmodik fészkén
a vadállat, s amíg alszik, a csillagok
álomi sebességgel állnak.