Home / Vers / Farkas Arnold Levente: Meg kell tervezni

Meg kell tervezni

Farkas Arnold Levente


 
A meglepetéstől valósággal
megnémulva csodálkozik. Úgy
is mondhatjuk, hogy kataszt-
rófa. Közben a városból
 
sok férfi és nő verődött
össze, és könyörögtek Szent
Ferenchez az asszonyért.
Meg kell tervezni a dolgot,
 
az pedig időt igényel. Ha
így halad az építkezés,
a templom tíz éven belül
 
sem készül el. De a szíve
mélyén tudta, hogy ez nem
igaz. De csak félkörben forog.
 
 
 
Mindegy, ha el akarja szúrni
az életét, az ő dolga. Hét
éve történt, de még mindig
megesett, hogy éjszaka arra
 
riadt, hogy szakadék tátong
alatta. Sziklaüregben
fészkelt, és a kőszál rejtekében
volt az ő lakása. Már majdnem
 
a kertajtóhoz ért, amikor
futó lépteket hallott a háta
mögül. Végül már nem fogadott
 
el semmiféle magyarázatot.
Pukanecet is egészen másképp
hívják ma, mint korábban.
 
 
 
Végül is valószínűleg
a női mivoltát akartam
megmutatni Cora kisasszonynak,
és hogy nem szégyellem
 
szórakozni vinni, tisztára,
mintha a csajom volna.
Más soha nem történt.
Legbiztosabb kikötője
 
az imádság volt. Február
első hete volt, nemrég ért
véget a szemeszter. Elvesztette
 
a hangját, s a jeges veríték
patakban csorgott le hátgerince
árkában. Csak én vagyok.

Farkas Arnold Levente verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük