Fellinger Károly

Elégtétel

Tolnai Ottó halálára

Mert magát a hallgatást a csönd képes
elhallgattatni, a magasságot, a
mélységet fenekestül felforgatni,
az Istennek elégtétel az ember.

A vakság ott hagyja kéznyomatát a
láthatatlanság szövetén, egyfajta
haditudósitás ez, bizony jobban
kell hinni neki, mint a temetőknek.

A vak Isten hógolyókkal akarja
eltalálni a holdat, ragyog az ég-
bolt a csillagoktól, célt tévesztett a
szerencsétlen, még jó, hogy nem tud róla.

A sínek felett

Tolnai Ottó-parafrázis

Átkokat tűzbe vetve rólad,
jó lesz a füstje szemmarónak,
egyre szomorúbb az új had,
kutatom benned az újat.

Ahogy a fűzfában a teknő,
ott sajog bennem a legelső,
szívem maga a legvégső,
gyámoltalan és esendő.

Kivétel vagyok, hát vigyázz rám,
engedjél szaladni, szivárvány,
legyél nyereg a múlt lován,
se túl későn, se túl korán.

Kivétel vagyok, itt a helyem,
de ne kivételezzél velem,
képedre alkottál, baj van,
hagyj hinni, de önmagamban.