Látod, minden tovább él, 
akárcsak régi kertünk, 
ahol elhagyott levelek között lépdelek.
 
Ott rejtőzik a bújócska a rozzant csirkeól mögött, 
fák tövében a sárkányos mesék,
veranda tetején szellemhuhogás,
kötélen vitorlát bontó ruhák.
 
Látod, visszatértem a régi kertbe, 
ahol kerekes kút forgatja a napokat. 
Sárból gyúrt madarak reménye,
hogy egyszer mi is szárnyalunk talán.
 
Az ajtó nyikordul, ahogy belépek.
A konyhában néhány tányér
még emlékszik anyánk levesére, 
kredencre száradt ikonográfia
a vasárnapi ebéd.
A szekrényfiók feltárja magát, 
szobánkat megtölti a megsárgult képek illata,
a romos ház életre kél, 
és alkonyszínben fürdőzik a kert,
ahogy anyánk felhők felett
megveti ágyát.