Fellinger Károly: Kukoricafosztás

Fellinger Károly

Kukoricafosztás

Nagyanyámra bízott anyám,
amikor apám elvitte orvoshoz.
A gyerekei után nagyanyát
édösanyának
hívta mindegyik unokája,
én voltam a sorban a tizenharmadik.

Kilenc hónaposan mászva,
kúszva haladtam
a konyhában,
édösanya meg kileste a titkom,
észrevette,
hogy én, aki addig még
szavakat se mondtam,
folyékonyan beszélgetek a konyhában
a szekrénnyel, az ággyal, a vízpaddal.
Csak az emberekhez nem szóltam semmit.

Megszelídítettem a tárgyakat,
magamévá tettem
a beszéddel valamennyit.
Már hozzám tartoztak!

Édösanya szerint viszont
csodabogár voltam,
a játékaimat
egy szóra sem méltattam.

Meg aztán micsoda dolog ilyen
hamar beszélni,
ráadásul titokban.
Attól a naptól fogva be nem állt a szám,
s a rokonok és a szomszédok
csak akkor hagytak fel az irigykedéssel,
amikor
megígértem,
hogy pap lesz belőlem.

Az elsőáldozói képen a
plébános jobb oldalán ülök,
ez nagy rangot jelentett akkor.
Majd amikor Zelinka tanító
néni elmagyarázta egyszer, hogy
az ember a majomtól származik,
ellentmondást nem tűrően
elhagytam
az osztálytermet,
három haverom követett,
pedig egyik se volt a kebelbarátom.

Annyira elöntött a boldogság,
hogy megijedtem magamtól.
Volt egy tükröm,
az elején
és a hátulján is tükörlappal,
s olyan gyorsan váltogattam
a két oldalt,
hogy mindkettőben
egyszerre voltam jelen.

Fellinger Károly verse legutóbb a Szöveten:

Fellinger Károly: Einstein paradoxona