Siska Péter: Kilenc nővér

Siska Péter

Kilenc nővér

ATARAXIA

Ahogy havazni kezd.
Ahogy a vérzés megindul.
Ahogy a fák
sorban
lángba borulnak
egy másik
kertben –

DISZTHÍMIA

Valaki más
tüzének lángjainál
próbálsz melegedni:
az vagy csak,
ami
az ujjaid közül
kipereg –

APORIA

Karácsonyfát állít
nyáron, a lobogó hőségben,
a fekete hóesésben.
A győzelem pora,
mondja
nevetve. Felfüggeszti
az értelmet –

LÉTHÉ

Nincs összefüggés.
Nincs emlékezet.
Egy napkelte
reménytelenségével
várom, hogy ő bontson ki
bennem minden
rejtelmet.

 
ALGEA

Reccsen a váll, a kéz
lehull – végül
mégis győz a test,
roskad egy állott hajnal
súlya alatt:
nem érhetted el
a napot.

ANHEDÓNIA

Mellettem fekszik,
erősen fogja a kezem.
Próbálom felidézni az arcát.
Nem tudom.
Sötétedik és nincs
párnánk, nincs
takarónk –

LIMOSZ

Rövid, gyarló ragyogás.
Ő les rád
a járda repedései,
az idegen nők
ajkai, e vers sorai közül,
az ágyadba fekszik, éjjel felül,
enni kér –

ABULIA

A könyörtelenségig
újra- és
újraismételt mozdulatait
nézed: a ház előtt
egy idegen asszony söpri a port,
a csillagok
porát –

HÉSZÜKHIA

Végül
leválik minden
jelentés a szavakról,
salakká hűlnek
a metaforák:
megvilágított arcok.
Golgoták.

Siska Péter verse legutóbb a Szöveten:

Siska Péter: Archívum