Varga Árpád
adriai magány
még az előző két sírás száradását érzem a szememen
s csak ürítek a sok antibiotikumtól és reménykedem
a talán nyugodt éjszakában mely valahogy nem jön
inkább távolodik tőlem mint egy messzi csillagköd
tengeri sós pára plázás zene és izzadós tarka tömeg
vérszívó-invázió szabad ég alatt s eléri bőrömet
nem vonz a parti sétány mégoly barát sincs közelben
ki velem hajóra szállna avagy együtt szenvedne
Varga Árpád verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
