Oravecz Imre: Alkonynapló II.

Oravecz Imre: Alkonynapló II. (2023–2025). Magvető Kiadó, Budapest, 2026, 154 oldal, 5499 Ft.

A 2024-ben megjelent Alkonynapló I-ről írtam, miközben évi könyves toplistámon az első helyre tettem, még akkor is, ha voltak számomra kifogásolható részletei:

Öt év (2018–2023) naplóbejegyzései, de autofikciós regényként is olvasható. Mert végül az is. Az idős író elszámolása. Leltár. Küzdelem az életért, a testi és a szellemi fennmaradásért. Naplóregény az öregember szerelméről. Megrendítő, izgalmas és ellenszenves. Utóbbi reakciókat az öregember manírjai váltják ki. Persze, érzi ezt az elbeszélő, s igyekszik önirónikus, sőt, szarkasztikus hangot megütni önmagával szemben is. Talán ezért, s nem a múló élet feletti borongás miatt szép…

Első pillantásra úgy tűnhet, az Alkonynapló II. ott folytatódik, ahol az első könyv véget ér: az öregségről, a közelgő halálról és J., az utolsó kedves árulásáról szólnak bejegyzései. Annyiban más, hogy a J.-szerelem történetére itt már van bizonyos rálátása és időbeli távlat választja el a naplóírót a veszteségélménytől, ami – ha nem is a belenyugvás érzését –, de egyfajta rezignáltságot kölcsönöz a hangjának. Hasonló a helyzet a „meghalás” gondolatával is. Közelinek tűnik, és mégsem elképzelhető, megrendültség nélkül mégsem fogadható el. Sok szó esik az Alkonynapló I. kritikai fogadtatásáról is a bejegyzésekben. Egy újabb vonását mutatja meg az alkotói portrénak. A kifejezetten sértődékeny író arcélét ismerjük fel benne.

(B. E.)