Balajthy Ferenc: A Lét búja, bája

            Hagytál engem valaha békén?
            Örökké vádolsz, megzsarolsz.
            Hogy mutathasd világ szépségét,
            Ne látszon rajta rossz, s a gond!
 
            Rám zárnád a hős Teret folyton,
            Maradjon meg, mint (sík)tükör.
            Verje vissza, mi neked fontos,
            Mert, Ősöd, mind így esküdött!
 
            Virágcsokorból kilóg egy szál,
            Tovább már el nem rejthetem.
            Mint a zápor, ha egyszer eláll,
            Úgy szárad (f)el egy Szerelem.
 
            Vágyakra mind fémféket raktál,
            Rabmadár legyek, s ne szabad!
            Mikor bennem Istent ha láttál,
            S torkodra forrt cselszőtt szavad!
 
            Az Ég, rám ezt a Sorsot rótta,
            Hordom keresztem egymagam.
            Az Lét sosha sem lehet ócska, —
            Mert, – százszép búja, bája van!