Hiába minden, a semmi foglalkoztat,
egészen maradandónak tűnik, ha nem
jönnek fel a fényes csillagok a sorok
közül, mert időnként a kérdőjel pontja

vagyok, tollseprűvel tisztogat a madár-
tekintetű szabadság, a repülőkről
ezt jól látni. Hogy rend legyen, kiizzadja
a jégbe fagyott félelem magából a

napot. A van és a nincs közül hiányzik
a középen, tátognak az üres ráncok
az arcomon, ha sírni tudnék, a könnycsepp
végül porlékonnyá válna, anyafölddé.