Csák Gyöngyi
Hajnal az alkonyatban
Alkonyatba torkollik életem,
elpazarolt fürge délelőttök
és tespedt délutánok
vén leopárdjainak lenyúzott bőre
imaszőnyegem.
Hanyatlásfényű csöndemen
egy kéznek árnya átsuhan,
megérinti, kitakarja
ezüstté dermedt arcomat.
Valaki legördíti létemről
a szorongás köveit.
Hajnal az alkonyatban? –
mintha a végtelen
pengetne fényes altot
egy mélyhegedű húrjain.
Áll, s az alkony
romja szisszen,
alig látott,
mégis ismer.
Az Isten életre
úgy csigázott,
hogy szerelemre ijesztett?
Csák Gyöngyi verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
