VERS

Bartha György: (egy keringő)

sétálunk már csak kímélő iramban
egymásba karolva a biztonságért
már nem kézenfogva szédelgünk
hajat lobogtatva fényre érzékenyen

nem tudom nem is kérdeztem soha
vajon ugyanazt látod-e amit én

de tudom hogy az esők múltával
a víz mindig magával visz valamit
a házak falából az utak porából
a pázsit zöldjéből madarak dalából

a nőnek csak egy pillantás kell
hogy felmérje tévedhetetlenül
környezetét egy embert a férfit
engem ami nekünk órákba is kerül

vajon ugyanazt látod-e amit én