Kiss Tamás: VÉGÖV – Égöv után
Végül is meguntam az egész világot
Az ember is csupán ócska öngyilkos kacat
Látszat-ész ragyog borús szétráncolt homlokokon
Virtuális mosolyok kanálisba szálltak árnyak ülnek a Napon
Csimbók-álmok lógnak elhaló neuron-csonkokon
Bárhová is űzöd magad te nagyra nőtt szerencsétlen
Szlalomozgatva történelmi létpékű romhalmazok közt
Kisgyermekek széttépett holttesteire vetül média fény
Időtlenné merevedett robbanásoktól füstfelhőktől elfeledett eszmélés
Maradt veled whiskyk mellett lesegetett horror-híradó-showkban
Maga az őrület vonul önként vállalt taposómalmokban
Bárhol a világon kicsiny falvakban megapoliszokat szétszelő sugárutakon
A lelki-gondolati zümmögés halhatatlansága sohasem hallatszik
Legföljebb az atomcsend-zajokban kergetőző méhecske-rajokban
„És akárcsak Jézus” égre szállt az agyból kidigitalizált értelem
Fecskeszárnyakon se térhet vissza „ide” a Földre ahol arat a jólét
És a békegalambok felfelé piszkítanak a mélykékben pompázó égbe
Rakétatámadások után agyvelőeső jöhet elegyedve mindenféle széllel
Innen-onnan a haderőcsökkentési szándékok kipárnázott pajzsai mögül
Békeszándék-szadizmus kiköpésre ítélt protézistörmelékkel böffent
Felétek és mindenfelé sunyi homályossá lett égöv-ragyogásokban
Mondjuk például Európában, Afrikában, Ázsiában
A mindenféle izmus szent demokrácia-üzenete napalm-atom bomba-gombákba öltözött
Nyughatatlan szegényem világokat pásztázva hol ide hol oda költözött
Élet-égövvé válthatná a tájat a születésekor múlta költöztetett testerős vadember-értelem
Rátenyészik az orrba-szájba hazudozó szájmaszkosan fertőző politikus-förtelem
Koporsófödeles logika-hullámokban dagonyáztatva
Téged is meg magát Az Életet
Szökni akarnál te szerencsétlen de magadat sem leled
„Magánosan lépdelsz” bohócarcod olajos tócsákban fintorog rád vissza
Kikerülhetetlen önként belelépsz vagy belelöknek sáros önmagadat tiporva
Egészen a megalkuvásban oly alattomosan születő gyűlöletig
Miközben császárpingvinek ezrei egymással összeölelkezve az Antarktiszon
Jeges égövükben védik egymást s magukat arcukon béke nyugalom
Nem csinált gerjesztett ál-viharokban „belső sugallatra” vagy nyílt parancsokra hallgatva
Hogy aztán ökölrázós fixa ideáid karmaiban (nem karmáiban!)
Végre – önmagadat is elintézve – már másokat is gyilkolhass gyilkoltathass
Akár napizzasztott padokon is üldögélhetnél mint álmaidban
Csókolózó vízcsepp-csobbanások hullámaiban ringva vágyni valami jobbat
Kötéltáncos önmagad mélyére merülve belebámulni a megismerhetetlenbe
Hogy észre vedd elhanyagolt összegyűrt fecskefarkú pillangódat
Púdergyenge önmagad
Másféle freskókat visel a végöv-vakolat
Égöv-káoszba taszított klímazónákat tologat
Valami ismeretlen abiotikus Isten
Biztosan voltál mindenféle városban sokféle égövön
„Vad korod” végén keresve színes csendekkel ölelő otthonokat
S titokban Valakit aki neked világosan elmondja egy rég elveszett Valaholban
Hogy ki is vagy pokolian összekuszált agylabirintusaidban
Miután bikinit vettél kedvesednek mondjuk éppen a kölni dómban
Akciós világ-vég kiárusítás van
A szemetes is csak saját kukájában turkálva lehet boldog
Ha vibráló külbecs-mámorában mint ember is oly mélységekre jutott
Hűűűűűű! És csak bámuljátok a boldogság-légkör egyik örök momentumát
Mert csíkosgatyás kitüntetéses felvonulás látszik (már megint!)
Infantilis agyhalottak handabandája úgy hívják dísz-szemle
Csinnadrattás örömmámor felhők fölül hiperszónikus repcsi-csodák mint álmok szállnak alá
És te is csak ámulsz bámulsz örülve annak hogy helyén van a béke (ricinusban a béka)
Miközben halálbiznisz vicsorog és vigyorog prostituálódott agysarkokon
Kisgyermekhad fut a zenészek és a tankok után (mint mindig)
Nevetgélve zászlókat lengetve mintha fagyi helyett halált kérne mondjuk uzsonnára
Az ünnepi ebédekre egy hajdani égövből ide is oda is megjön a nagyi
Szaggatottan fátyolos porlepte hangon mondja el monotonon hogy milyen az élet
Például akkor amikor szétbombázták a vacsorát pedig nem is volt mit feltálalni
De megvan még a papi szemüvege csak nem tudja már hová tette
A repeszgránát miatt az egyik szemét elvesztette
De hiába…
Mert „A háború és ami utána jött…
Már áll a kő amin nevetek állni fog…
Már az vagytok csupán hogy elpusztultatok…” (Aragon)
„A repülőgép végül is anélkül hogy bevonná szárnyait…” – kioldja bombáit…
És egyszer csak megtelik az ég holt lelkekkel
Mellesleg a pantokrátor Krisztust a falakról felfüggesztették
Úgy tudni életfogytiglant kapott újonnan emelt szeméttelepeken
Na igen…
Bizonyára magányos vonulásokba kezdtek a szentek a mennyekben
Szent Biblia-tömegeket szórva géproncsokra és embertetemekre
Földre szállni többé nem akarnak tudják nem érdemes meg már nem is lehet
Nemigen van hová…
Bódult hamufüst lett a Föld elporladt szeretet-kereszt
De azért álmodozhatsz
Mondjuk „most forró parton ülsz előtted” az Éget tenger
Pineafák susogó zenés illata szívedben édes hullámokat ver fel
S mintha egy illatos sima orca arcodhoz dörgölőzne szerelemmel
Feledett múlt-vágyakat keltve édeskés megújhodás-lehelettel
Csak neked adja magát végre öröklétben halványuló igézettel
Égövek után
Az emberi értelem kontraevolúciós sötétzuhanásán
Csak önmagadat választhatod
Leélt elölt sorsvonatod maradványain trónolva
A Buddha és Jézus sóhajait hallucinálod
Rádöbbensz ember már nem vígasztalhat
És arra hogy az összes „civilizált” életelv hazug hamisítvány volt csak
A múlttá vált jelenek délibábos boldogság-rohamai bombatölcsérekbe zuhantak
Fékevesztett hatalomvágy- akarattal hazudtak jövőt ártatlanoknak
A boldogság a kirakatokban maradt
Mit tehetsz ha ekkora vég-buli van?
Mondjuk „iszol mint állat” mindenféle „lángoló szeszet te”
Vagy inkább észre vennéd hogy május van
Orgonavirágzás világháborúban…
Végöv-virágzás
2022 tavaszvég és nyár
„Harmatos bokor ölén
Egy madár aludni tér
Pedig mellette az arc
Nyugodj többé nincs már harc…” Egy dal az égöv-világból…(Omega: „Naplemente”.)
