Mezei Attila: A. P.

Így másnap reggel őt szabadították meg egyetlen csillagától. Ezt egyébként úgy szerezte, hogy a közelgő havannai világifjúsági találkozóval kapcsolatban a fegyveres erők által szervezett szellemi vetélkedőn egyetlen határőrként a döntőbe jutott, ahol előfelvételis, főiskolás „nyulakkal” szemben is derekasan helytállt. Igaz, azokat a nézeteit nem hangoztatta, hogy Camilo Cienfuegos gépét valószínűleg Castro lövette le az oroszokkal, Che Guevara pedig szerinte egy közönséges gyilkos. Csak akkor bukott el, amikor valami munkásmozgalmi dalt kellett énekelni a döntő karibi térségbe vágyó résztvevőinek. Ő a „Kimszesek vágtak hajdan e tájnak” szövegűt választotta, de az értékelés szerint a dallam még Kodály számára is ismeretlen lenne, de egyértelműen utal az Ob menti osztjákokkal való rokoni kapcsolatra. Nem kellett Cuba Librét vedelnie Hemingway kedvenc kocsmájában és a barna, isten adná, fekete kubai csajokkal való beható ismerkedés is bizonytalan időre kitolódott. A határőrség politikai fő csoportfőnöke viszont értékelte a döntőbe jutást, és énekelni sem hallotta Magyar Andrást, ezért a fényes katonai karrier első lépcsőjeként őrvezetővé léptette elő.

Szakaszparancsnoka nagyon nem örült ennek, „Ki a lófasz fog géptávíró szolgálatot adni, ha mindenkiből Napóleont csinálnak?”. Most ez a gondja elillant, Magyar újra „sima” határőrként minden második nap szolgált, és a hétvégékből is derekasan kivette részét, mivel eltávozás, kimaradás ügyben vele jó ideig, pontosan három hónapig nem kellett számolni. A raj többi tagja szerint előbb-utóbb ínhüvelygyulladást fog kapni a csuklójában: a teljesen egysíkú nemi élete miatt.

Vasárnap délután volt és teljes csend, a szemközti ház második emeletén lakó anyu sem volt otthon, aki, ha a férje éppen a szocializmus építésén fáradozott, csinált nekik néha egy kis vetkőző műsort, csak a villany le-fel kapcsolgatásával kellett ezt szépen kérni. Órákon keresztül egy táviratot kapott, egy rendőr megint elvesztette a pisztolyát. Az üzenetet kézbesíteni kellett volna a határőrizeti ügyeletes tisztnek, aki egy nyugdíj előtt álló, kicsit unott és nagyon iszákos őrnagy volt, és már tucatszor szájába rágta a híradósoknak, hogy apróságokkal ne merjék zavarni. A jelentéktelen dolgok közé tartozott például az országos parancsnok üzenete is, amikor a béketábor két országa, Kína és Vietnam összeháborúztak valami hülye sziget miatt, és ezzel kapcsolatban a felzaklatott személyi állományt sürgősen meg kellett nyugtatni. Az állomány persze nem is tudott az esetről, de akinek birtokába jutott az információ, az is magasról szart az egészre. Így senki sem háborodott fel az azonnali és életfontosságú parancs elszabotálásán, a kerület parancsnoka viszont számos páros ujjú patással hozta rokoni kapcsolatba az idősödő tisztet.

Magyar András várt még egy kicsit, hátha jön még valami üzenet, aztán majd az összes eseményről egy levegővel tájékoztatja a tisztikar eme gyöngyszemét. Hét óra felé kezdett kattogni az NDK gyártmányú rft géptávíró, újra megszökött kér orosz, ezek éppen Ercsiből. Olvasta a neveiket és sajnálta a két tizennyolc éves muszkát, voltak elképzelései, hogy mit csinálnak velük pár óra múlva, amikor elkapják őket valahol. Most már szólni kell az őrnagynak! Felöltözött rendesen, az öreget nem érdekli az ilyesmi, de hátha esz még a rosseb valami tisztet az épületben, aztán felcsörtetett a lépcsőn, mintha sietős lenne.

Olvasott, Csehov Szahalinját, átfutotta a táviratokat, aztán nagy meglepetésre leadatta az őrsöknek a szökött oroszokat. András begépelte a táviratot, Igor Novikov, Grigorij Gurisa… és A. P. Csehov. Vajon észreveszik? A papír csak holnap reggel kerül valami tiszt kezébe, ha nem bökik ki, akkor ezen fog röhögni az egész kerület. Neki meg mi baja lehet, nem engedik ki még egy hónapig, akkor vajon mi van, semmi. Elküldte, három őrsnek meg úgy kellett telefonon bediktálni, azoknak nem volt ismerős Csehov. Másnap reggel leadta a szolgálatot, a váltás nem mondott semmit, a kihallgatáson is csend volt, zuhanyozás közben előadott egy kalocsai háromujjas maszturbációt, aztán jóízűen lefeküdt aludni.

Amikor ebéd előtt kiment a kantinba egy kávéra, akkor már ismert volt a dolog. Nemrég járt ott az írnok és eldalolta, hogy a főhangyát kereste valamelyik őrsről egy tiszt, hogy vasárnap este a távírász tűrhetetlen módon leadta szökött szovjetként Csehov nevét. Egyértelműen arra célozva, hogy a „végeken” annyira sötétek, hogy úgysem tudják ki az, tovább fokozva az őrsi és a kerületnél lévő állomány közti, amúgy is fennálló feszültséget. A szakaszparancsnok figyelmesen hallgatta és megígérte, hogy ilyen eset nem fordul többet elő. Amikor letette a telefont, akkor a fogason lógó mikádó ujjából elővett egy tequilás üveget, az írnokot elküldte citromért, só volt kéznél. Három adagot benyalt belőle, közben folyamatosan röhögött. Akkor ivott utoljára ebből, amikor a törzsfőnök titkárnőjének terhessége kapcsán a neve kimaradt a lehetséges apajelöltek népes listájáról.

Az írnok szerint a Magyart alsó hangon keresztre feszítik ezért. A kantinban egy rádiós félénken megkérdezte, hogy a Csehov az valami festő-e. A négy dühödten csocsózó közül az egyik letorkolta, „Ne légy hülye, a festő az a Repina, Anton Pavlovics író”. A morzebajnok teljesen belekeveredett a sok szláv névbe, de egy kérdésre még futotta, „Mi az a re…?” A jelenlévőkben megerősödött, hogy a nagy orosz tájképfestők közül pusztán a ragozott alak miatt Repin a legismertebb.

A másnap reggeli kihallgatás fénypontja volt, amikor a főhadnagy odaállt Magyar elé, vérszomjasan a kalácsképébe nézett és azt mondta, Csehov. Aztán töviről-hegyire elmesélte az esetet, amelyet úgy értékelt, hogy a tizennégy őrsön egy szem sorállományú sem volt, aki észrevette volna, de a tucatnyi tisztből is csak egy, ez persze nem a szellemi kapacitásukra utal, csupán figyelmetlenség, aki röhögni mer, az itt penészedik meg a laktanyában. Magyar határőr pedig háromhetes kedvezménymegvonással lakol. Az írnok szólni akart, hogy van itt egy kis gubanc, az érintettnek már van három hónapja a lefokozás miatt. A tiszt azonban nem hagyta, „Maga firkász, nem szóvivő, hozza a könyvét és írjon egy kimaradást pontosan három hét múlva, arra az időpontra”. A „firkász” vérig sértve elloholt, a szolgálat pultján megírta a könyvet, és nem valami udvariasan odalökte a főnöke elé aláírásra. Egy kanyarítással aláírta, csak utána olvasta el, vigyorogva nézte az írnokot.

A kimaradás másnapra szólt!

Mezei Attila legutóbb a Szöveten:

Mezei Attila: Scheidl