Nagy Gusztáv: A rossz fiú (Részlet a készülő regényből)
Várakozással teltek el a napok, mielőtt újra elindulhattak az asszonyok tyúkozni. Elhatároztam, hogy velük megyek. Valamennyi asszony hangosan tiltakozni kezdett. Féltettek, hogy ha elkapnák őket, akkor az egy szem fiút megvernék a tanyasiak. A végén mégiscsak beleegyeztek, és velük mehettem. Hosszú gyalogolás következett, legalább tíz kilométert mentünk megállás nélkül gyümölcsösökön keresztül, amíg el nem értünk egy kisebb erdőig. Az erdőtől távolabb álltak a tanyák. Négy-öt tanyagazdaság. Gémeskutakkal, hosszú itatóvajúval, apró jószágokkal.
Az erdő szélén megbeszélték a stratégiát, hogy ki, merről közelítse meg a hűvösben kapargáló baromfiakat. Arról az oldaláról támadtak, ami nem a tanya felől volt. Délben senkit sem lehetett látni még a távolban sem. Pillanatok alatt, nagyon gyorsan belevetették magukat az erdőbe, majd, mint a rókák, rávetették magukat az áldozatokra. Némelyik asszony akkorákat hasalt, hogy kilátszott a szoknya alól a sörénye. Nem viseltek alsóneműt. Akinek sikerült megfogni egy-egy tyúkot, kitekerte a nyakát, és bedugta a zsákba.
Álltam mozdulatlanul, megmerevedve, és már nem is a zsákmányra figyeltem, hanem az asszonyok szoknyája alá bámultam. Amikor magamhoz tértem az ámulattól, felkaptam egy karvastagságú botot és sorjában ütöttem fejbe a szerencsétlen jószágokat, arra gondolva, hogy úgyis élettelenül kerülnek a zsákba, és akkor már olyan mindegy, hogyan szerzi meg őket az ember. Néhány percen belül megtöltöttük a zsákokat. A telepen hamar elterjedt a hírem, hogy milyen ügyesen csináltam, pedig csak hajtott a szerelem, a kivagyiság, mert indulás előtt megláttam az asszonyok csoportjában azt a lányt is, aki nagyon tetszett.
Tizennégy éves volt, habár tizenhatnak is kinézett. Nehezen sikerült a közelébe férkőzni. Magas, hosszúderekú lány volt, fenékig érő vastag, dús hajjal; bőre sötétbarna, szeme nagy és fekete. Olyan kisugárzással rendelkezett, hogy nem tudtam levegőt venni, amikor rám nézett. Varázslatos tekintetétől furcsa lett a viselkedésem, leblokkoltam, és ha közelébe kerültem, vagy szólt hozzám, csak hebegtem-habogtam, nem tudtam megszólalni. Teljesen elvarázsolt minden mozdulatával.
Tetszett a lánynak is az ügyességem. Úgy beszéltek rólam, mintha én találtam volna föl a botot. Attól kezdve gyakrabban beszélgettünk, de sosem sikerült randit megbeszélni vele, mert azzal hárított el, hogy éppen eleget találkozunk a telepen, ha akarjuk, ha nem. Amikor szép szavakkal közeledtem hozzá, azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy rakló, nem jól áll nekem a rakló stílus. Nem szerette, amikor „magyarfiúsan” szóltam hozzá. Rákérdeztem, hogy mégis, hogy kéne beszélnem? Erre az volt a válasza, hogy inkább cigányul beszéljek. Megszégyenültem, tudhattam volna, hogy abban a közösségben inkább az anyanyelvükön beszélnek. Váltottam, és sikerem lett. Minden mondatot, ami magyarul fogalmazódott meg bennem, cigány nyelvre fordítottam. Mosolygott, tetszett neki. Minden nap találkoztunk.
Egyre több időt töltöttünk el együtt a telepiek szeme láttára. Rövid idő múlva elterjedt rólunk a hír, hogy szerelmespár vagyunk, habár a kezét sem fogtam meg. A sógorom meg is kérdezte, hogy állunk egymással? Elmondtam, hogy szerelmes vagyok az unokahúgába. Augusztus elején a fél cigányteleppel együtt megkértük Patrin kezét. A hagyományok szerint megkerestük az elveszett „arany bárány”-t, és megtaláltuk. Jegyesek lettünk. Óriási nagy mulatságban volt része az egész cigánytelepnek. Ott volt a fehérhajú királynő is, aki az események után néhány héttel eltávozott az élők sorából.
Őszre terveztük a lakodalmat, szeptember első hetére. A szüleim semmiről nem tudtak. A kéretés is a szülők, testvérek nélkül volt, mert a cigány hagyományok szerint ilyen és hasonló esetben helyettesítheti a szülőt a nővér is. A lakodalomra szerettük volna meghívni őket is, emiatt haza kellett utaznom beszélni velük.
Odahaza kiütött a „háború”. A szüleim mindennek lehordtak. „Még a seggeden van a tojáshéj, minek neked asszony, te taknyos, asszony kéne, menj tanulni!” – mondta anyám. Akkor komolyan vettem anyám szavait, úgy éreztem, hogy nagy fájdalmat okoznék neki, ha ellenkeznék. A telepi szabadság sem elégítette ki vágyaimat, mást akartam, de még mindig nem tudtam, hogy mit.
Szeptember első hetében beiratkoztam esti gimnáziumba. Anyám meg a postai telefonhoz hívatta a nővéremet, és lefújta a lakodalmat végérvényesen. Jöttek a telefonhívások egyre-másra, hogy megszegtük a cigány törvényt, szégyent hoztunk rájuk. Aztán novemberben Patrin férjhez ment.
Nagy Gusztáv korábban a Szöveten: