hiányodban úgy rohannak az egybefolyt évek mint olvadó jégcsapról vagy lelkiismeretlen homlokáról a vízhegyek leperegnek alágurulnak szétesnek odalent fagyott földön esztelen de a tiszta szívben nyomot hagynak mint a könny a sós veríték úgy fárad…
Néha, nagyon szeretnék elmenekülni a város zajától egészen a tengerpartig, oda, ahol rajtam kívül nincs egy teremtett lélek sem, és csak bámulni a végtelen kékséget. Szeretnék mezítláb sétálni a lapos köveken, és esténként, amikor rámborul…