Csikai Gábor: Rendületlenül

vak szemek égetnek porrá árnyas erdőt
a halálmadárnak szíve végre megnőtt
hiszen a Istenek régen így akarták
ez a bolygó lett itt végül a te karmád
  erre vezet utad máshol nincs is árnyék
aki alattad járt most feletted átlép
szeme torz rubintkő szájában a horgok
tettei hiába sivatagba port lop

de te élsz azért is semmi sincs hiába
lépteid kemények bár az agyad kába
mégis rendületlen mész mindig előre
bordáid közt nincsen már az Isten tőre
  hiszen rég kitépted az árokba dobtad
és minden titkot mit tőled rég elhordtak
visszaszerzed lassan ennyi a szerencséd
meg hogy nem hullanak fénybe a nagy esték

nem hullanak fénybe hiszen a sötétjük
mintha ököl volna keményen közénk üt
mégis elviseljük hiszen a pokolnak
kövei neked már hiába sikoltnak
  nincs fülled hallásra se szemed látásra
aki egykor múltad lelkedbe beásta
sohasem veszi ki a mélységből többet
indulj hát és a hold kísérje a röpted