A kötélen ül, mit kötélen, egy kis
csillagocska szeme fényén, sugarán,
vagy az elvarratlan cérnaszálon, ott
pihen, unja már magát griffmadár háton.
Udvari bolond, mutatványos, csörgő
sapkája csendre int, miután boldog
kacagástól, kidülled keblétől az
ing, s a gomb leszakad róla, menekül.
Mujkó ujját az ég felé tartja, int
minket erre, arra, közben tudja, le-
esne onnét, a magasból, ha nem
a mutatóujjával egyensúlyozna.
KOCSIS BALÁZS, MOLNÁR LÁSZLÓ: Mujkó szobra
Fellinger Károly verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
