végül életté halok
a szívemből vélt dalok
vízesésként ömlenek
ha néhanap fölkenek
énekké egy dallamot
megtalálom majd amott
mit nem leltem erre én
és létem dúlt erdején
lassan-lassan átjutok
fáradt vérem rácsurog
a holnapra s kínomat
eltörli az indulat
eltörli mert gyásznapok
sötét lucskos vászna fog
rám feszülni nem hagyom
mert még sosem vert agyon
tört napoknak ökle sem
én már többé nem lesem
mi az ami fölvezet
sarkos lett a körmenet
Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?