2024.07.24.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Molnár József: A vadász monológja

Molnár József: A vadász monológja

1 min read
Árnyékban szikkad a kifeszített csend, s a néma / mérges kígyók ládáihoz a halál szegődik társul.

A vadász monológja

In memorian Molnár Gábor

Molnár József


Járom az Uatumát, az érintetlen
vadon jelez. Tapír hívja hölgye választottját,
óriási vidra csapat zavar el uralt vízterületéről,
méltatlankodva.
Az imént lelőtt kajmán tetemről – drótra kötve lóg
a csónak mellett -, vérszomjas fekete
piranhák tisztogatják le a legkisebb húscafatot is,
később főzöm ki a csontvázat, hófehéren
repül majd haza a múzeumba.
Kalapács hangú madár robban ki az
őserdőből; a veadó (törpeszarvas) combja lassan
átsül. Tálalhatunk.
Árnyékban szikkad a kifeszített csend, s a néma
mérges kígyók ládáihoz a halál szegődik társul.
Segítőmet megmarja a tenyérnyi madárpók, a kéz
akkorára duzzad, mint delet átlépő nap
az égen. Papagájok, színpompás kolibrik
cikáznak a fák között, miközben felfelé
evezünk, megtalálni a jóízű
narancsfákat. Az idő, mint gigászi sas
betakar szárnyaival, a malária megtalált,
lázasan nézek az utamat kísérő csillagokba.



Czini Zoltán fotója

Molnár József verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.