Sziwery Balázs

Képernyőidő

Kívül a szépség.
Lágy és emberi.
Kinyújtózva megforgatom,
képernyő fénye az arcomon.
Hevenyészett vibrálása megakad
sötétre barázdált homlokomon.
Kiégett szememből csorgó
áhítat rozsdacseppjei marnak.
Édes Retina-szabadság.
Képernyőidő kötelékben –
simogató félegész.

Belevesztem a ködbe,
ebbe a színarany küszöbbe,
nyárnak tűnő délutánba.
Kapaszkodtam a telefon rácsába,
pixelágak karcolták kezem véresre.
Tudatos tudattalan magányába,
önmagam villódzó árnyába
a világ négy sarkába.

Cikázó villámok hozták a zavart,
kék vibrálásban, kényelmes fotelben.
Új holdba süllyedtem –
szabadságszélű isten lettem.