Hol beszélni tanulnak már a fák,
Leveleiken szállong még a fény.
S földbe gyökerezett az égi ág, –
Itt élő, hűs és minden csodaszép!
 
Az alkony elmerül a lombságon,
És Istenig majd ellátni innét!
Egy a valóság, – és egy az álom,
Búzavirág csokorba köthetnéd!
 
Megáll az idő, – s áll a mozdulat,
És az estnek hajtincse megcsillan,
Nyomába másik pirkadatmag lép,
 
S láthatatlan percek pillát zárnak,
Csillagfészek árva fénymadárnak,
Ujjbegyed hegyén megalvad a vér.


Zámbó Illés felvétele