Mint a gonosz farkas hasában a kővel,
     Harcra kelek régen volt zord időkkel.
     Apám, szalmacsóvát gyújt a kezemre,
     Kukoricán térdepelek, kegyét keresve.
     Elmehetnék a jó francba, értelme nincs,
     Unikornisnak jó lesz a függönykarnis!
     Mélyre áss! Ne legyél felszíni statiszta,
     A tenger mélye még tán kristálytiszta!
 
     A rokkantak futóversenyén is van cél,
     Éremgyűjtő vécés néni valahogy megél.
     Nem marad más csak a szűzanyai jóság,
     Szögesdróttal körbekerített szabadság.
     Koraszülött vének- koravén újszülöttek,
     Hepehupás sírhalmokon táncra kelnek.
     Fecskendőtűn felnőtt ifjak szánt serege,
     Telített a börtön, s a kurvák menhelye.
 
     Palackban szilvaágyon érlelt víg ördög,
     Krumplicukor, krumplinyomda, füstköd
     Mert a lét, nem körülmetélt dús ígéret,
     Hátsó szándék, – előre fuss, vezérnek!
     Öngyötrő és önmarcangoló körpirulák,
     Soha meg nem bocsátható bűnök, hibák.
     Az Ősvers Isten beszéde az emberhez, –
     De lesz-e még, ki válaszol, s ki kérdez?
 
     Marad-e a vétlennek valami mentsége,
     Ha a némáké a megszólalás szentsége?!
     Múltat, bevallottuk magunknak, másnak,
     Mindig lesznek, akik nekünk sírt ásnak!
     S maradhat még ezernyi elvarratlan szál,
     A kárhozat az utóinkra mind visszaszáll.
     A legújabb korokban sem titkolt érdem,
     Térdig gázolni a mocsokban, a vérben.-
 
     Isten beszéde emberhez az Ősvers lenne,
     Szemembe nézz, nézhessek a szemedbe!
     Imánkhoz lesz végtelenített rózsafüzér,
     Kultúrharcokhoz toborzott magyar tüzér.
     Mint a gonosz farkas hasában a sok kő, –
     Maradnék még a mesékben főszereplő!
     Tenger mélyén hol a világ kristálytiszta,
     Csak fehér sirályok hozhatnának vissza!
 
     Ősverset mondj Istennek emberhangon,
     És valaki néked szól majd,- a túlparton!