Szétnézhetsz megállva,
ez már az a szomorú, vizes sík,
lehet biccenteni, de nem remélni.
 
Gondolódik bennem sok bolond dolog,
nem old kékítőt a költő anyja,
ha értik, mire gondolok, mert
 
itt már semminek sincs bokra,
száz év múltán sem kél remény,
esetleg kőkemény költemény:
 
Ahogy a felhő megy az égen,
sok évvel ezelőtt, ifjonti hévvel
csillagot írt rá a költő régen,
 
de ma a semmi ágán nem ül semmi,
az ágak, mint elszenesedett ujjacskák,
ha bármi ülne is rá, csak azért, mert
 
innen már nincs hova menni.