Bartha György: 5 szelet vajas kenyér (vers); (Recenzensei: Bence Erika, Száldobágyi Csaba)

5 szelet vajas kenyér

Bartha György

ülök a kövült zöldben
egy parki padon
 
már csupán 4
szelet kenyér maradt
 
időnként ellépdel előttem
egy-két jól összerakott nő
 
titokban immár 70 éve
lesem a melleket
 
visszahívnám idő-nyakörvétől
szabaduló kutyám

Lakik bennünk egy kiskamasz költő

Bence Erika

Orbán Ottó Lakik a házunkban egy költő című verse az öregségről jutott eszembe. Hogy hányféleképpen lehet beszélni arról, hogy – mindenféle önáltató bölcselkedés ellenében – (kurva)  átkozottul rossz megöregedni. Lehet, persze, lázadni ellene, mint teszi ezt a lírai én a költő ismert költeményében, a csángó balladás dalra ráíródott, Hallod-e, te sötét árnyékban: „Nyisd meg nekem a dombtetőt, a dombtetőn a temetőt, / A dombtetőn a temetőt, adj odáig menni erőt…” És ki is lehet nevetni a halált, mint teszi ugyanő a Lakik a házunkban egy költő című opusában.

Bartha György 5 szelet vajas kenyér című versikéje zseniálisan „rossz vers”. Lírai alanya, hasonlóan az orbáni beszélőhöz, „velőtrázó” hahotával neveti ki önmagát. A groteszk önkép a sajátos megszólalásmódból következik: úgy beszél, mint egy, az ébredező nemi vágytól felajzott kamaszgyerek, gondolatai az egyik butaságtól a másikig csaponganak (hány vajas kenyeret bír még megenni, hogy néz ki egy jó nő, mennyire izgató a női mell látványa), miközben mégis ott szorít az a rettenetes „idő-nyakörv”.

A költemény groteszk eredetiségét a gagyi és a magasztos sajátos együtt láttatása eredményezi: a négy és a hetven, a kövült parki pad és az idő-nyakörv mennyisége, illetve jelentése közötti ellentét; a hatalmas gondolati távolság a két szám és a két metafora között.

Az 5 szelet vajas kenyér poétikai értelemben nagyszerű, szándékoltan gagyi vers. Rímtelensége, gondolatritmusának esetlegessége is jelentést közvetít.

Miért rossz? (?)

Száldobágyi Csaba

Miért rossz? (?) – tesszük fel magunknak a kérdést elolvasva BarthaGyörgy 5 szelet vajas kenyér című alkotását. Azonban az a fajta intellektuális többlet, az esetlegességig fokozott hozzáadott élmény, ami e vers 5 strófájából kibontható, a legszilárdabb ítélőerőt is nehéz próba elé állítja. A vers az idő illanása és e könnyed tovatűnéssel való szembesülés súlyos terhének ellentmondása közé feszíti ki az esztétikai élményt. A szöveg második (2.), harmadik (3.) olvasásra sem ereszt, és szükségszerűen idézi fel a jól ismert Murphy egyik jól ismert törvényére való hivatkozást: ahol egy vajas kenyér megjelenik a színen, ott legalábbis valami vagy valaki pofára esik.

(1) A meghökkentő cím (benne: a mennyiség mint princípium) elolvasása után, a vers első sora világossá teszi a lokációt: a tehetetlenség költői képe az ülök/köv/ült trichotómiára ép/ül, és mindez a zöld örökkévalóságban manifesztálódik. A belső rím üdeségét ellenpontozva, a dacos parki pad alliteráció előrevetíti a költő rosszallását az idő, mint mennyiség entrópikus determináltságával összefüggésben: telik, múlik, és fogy, szeletről szeletre.

(2) Nem csoda, hogy a második versszakot olvasva, energiahordozónk 20%-ának felemésztését követően, csak a raktárkészlet csökkenése konstatálható, lakonikus egyszerűséggel.

(3) Azonban a harmadik, tehát a vers szerkezetének egyensúlyi középpontjában (súly-pont) helyet foglaló versszak megfogalmazza azt a mozzanatot, amire minden magára valamit adó költő felfigyel: az unalmas majszolás közben fel-felbukkanó nő (vö. szerelmi költészetünk). Mesteri kifejezése egy átmajszolt élet során el- és ellépdelő lehetőségek utáni, afféle, szűnni nem akaró sóvárgásnak. Akármilyen jól voltak is azok összerakva, mindig volt valami, amit csak az érintetlenség hozhatott igazán testközelbe. (vö. Murphy)

(4) A negyedik versszak verscímmel adjungált számmisztikája (70 = 5 x 14) a kamasz még rejtőzködő, titkolt vágyait hívja elő az olvasó képzeletében, és az együttérzés, már-már az együttélés bensőséges élménye ragadható meg e versszak érzékiséget nem nélkülöző soraiban. Ebben a versszakban nyer értelmet a mennyiség mint princípium (70) és az analitikus kitárulkozás megnyilvánulásaként megfogalmazott vajas, azaz sikamlós (!) kenyér (!), a női mell titokban történő megfigyelésének fogalmi kidomborításával.

(5) Az ötödik versszak az egyetlen lehetséges megoldást vízionálja: az idő-nyakörv relativisztikus határokat átrajzoló, a vágyakozót az Univerzum Einstein-i szférájába szabadító erejét eszközszerűen mintegy felkínálva. Az entrópia ugyan mindig nő, az alkotói képzelet nem csak előre, de Ámor nyilainak minden irányába képes szárnyain röpíteni az olvasót.

A kritikus szellem, bár minden erejét megfeszítve igyekezett a szótagszámok, rímek, tartalmi-formai baklövések feltárására erejét fordítani, összefoglalásként végül annyi telik tőle: ez az 5 szelet vajas kenyér nem is volt olyan rossz!