Balajthy Ferenc: Bökvers (Internetes akupunktúra) (B. E. jegyzetével)
Bökvers
(Internetes akupunktúra)
Balajthy Ferenc
Itt, én bökdösök, te böködsz, ő bök.
(Én röhögök, te röhögsz, ő röhög.)
Mi bökünk, ti böktök, ők böknek,-
Kik, még nem böktek, majd böknek!
(„Nem tudom mi ez, de jó nagyon,”)
Én bökök, s magam bökni hagyom!
Bökök, ha kell, ha nem, istenúgyse,
Bár nem vagyok tőr, sem akáctüske!
Amilyen a valóság, olyan a kifejezése
Hogy e minden tekintetben komolytalanságra épülő kontextusban komoly szó is essék: Balajthy Ferenc bökverse a lehető lejobb értelemben tesz eleget a műfaj szabályainak. A bökvers ugyanis az igénytelenséget, a művészietlen versbeszédet avatja témává. Itt a nyelvi eszközök (a személyragozás) üres, jelentés nélküli szövegbe állítása és rímeltetése mutat a dilettáns verselés sajátosságaira – tart görbe tükröt az ilyen típusú rímfaragók elé.
Persze nem volna jó vers a maga poétikai lehetőségei között sem, ha nem fejelné meg a nyelvi játék visszájáról való alkalmazását mögöttes asszociációkkal. Az irónia csúcspontja a rossz versek záradékaként megjelenő szentencia, didaktizáló jótanács beillesztése. „Bökök, ha kell, ha nem, istenúgyse…” Jó nagy fricska a magát elhivatott költőnek elképzelő, klapanciázó „széplelkek” orrára. Meg az olvasóéra is. Hiszen egyértelmű, hogy az ilyen típusú versek nem a puszta kitaláció termékei. Vannak. És támadnak a míves és modern költészet ellenében. It’s the Real Thing.
És hogy valami „igazi” kritikát is mondjak: nehezen képzelhető el, hogy egy gagyi rímfaragó ilyen remek és modern rímeket (például: „istenúgyse / akáctüske) tudna kreálni – a gügye ragrímek helyett.
További kiváló bökéseket!
(B. E.)
