Csikai Gábor: A ló meghal és a madarak is megdöglenek, avagy mit tesz Kassák, ha átbassák? (Aranyi László szövegéről és szövegképéről)
1. What a closet?
A magyar vizuális költészet egyik gyöngyszeme tárul itt elénk, nyilvánvalóan egy vécéillatosító golyó formáját öltve. A vers egyszerűségével Weöres Sándor egyszavas verseit idézi meg, és ezzel széles teret enged az asszociációknak. Első pillantásra persze mindenkinek egy párás vécéablak ugrik be, melyet belülről alaposan összekentek az ott előállított végtermékkel, ez azonban csak a felületes olvasókat tévesztheti meg, akik nem akarnak belenézni a lélek és a csatorna mélységeibe.
Ha egyben tekintjük meg a művet, akkor leginkább egy 70-es évekbeli punklemez borítóját idézi, azonban ha türelmesen megvizsgáljuk a részleteket, egy csomó szépség tárulhat fel ámuló szemeink előtt (ja, bocs, nem ide 🙂 ). Ugyanis az, amit első pillantásra párás ablaknak nézhetünk, valójában a szivárvány színeiben pompázó felület, a szétkent fekáliának tűnő struktúra pedig alaposabban megnézve egy régi oklevél elmosódott írásának tűnik.
Csikai Gábor
Ezzel nyílhat előttünk a mű valódi mondanivalója: napjaink értékválságában az olyan régi, szép dolgok is, mint egy ilyen írás, a mellékhelyiség ablakán végzik. És hiába a szivárványosnak, vidámnak tűnő felület, az igazából csak egy szarral összekent klotyóablak. Így tipor sárba minden szépséget a 21. század – vágja az arcunkba a költő a valóságot, mintha csak egy… na azt inkább le se írom, hogy mi volna.
2. A DADA és kecskerím véletlen találkozása a boncasztalon
Aranyi László Crotalusz durisszusz terrifikusz című költeményében a magyar DADA és avantgárd valamint a magyar gyermekversek legborzasztóbb hagyományait ötvözi. Gondolok itt a DADA esetében Kassák Lajos leggyengébb epigonjaira míg a gyermekverseknél Donászy Magda és Várnai Zseni megkerülhetetlen művészetére. Már a címadás is ezt a hagyományőrzést mutatja, hiszen minek lenne kevesebb köze a magyar avantgárdhoz és az ifjúsági irodalomhoz, mint a dél-amerikai csörgőkígyónak?
A költő a vers elején rögtön megteremti a DADA életérzést azzal, hogy egymással túl nagy kohéziót nem mutató idegen szavakkal kezd dobálózni (anamnézis, diagnózis, amnesztia), majd rögtön ezután megidézi a gagyi gyermekversek világát is a közszemlén-díszszemlén-zsemlyén rímhármassal, mely mondatnak természetesen az égegyadta világon semmi köze nincs a költemény nyitányához. E széttartás a mondaton belül is tetten érhető, hiszen a disznó vagy dísznő közszemlére tétele és a kövér zsemlyére telepedő kaszáspók képe között sem lehet kimutatni semmiféle egzakt összefüggést.
A teljesen következetlen asszociációk útján továbbhaladva a következő szakaszban megtudhatjuk, Zách Felicián miképp is vélekedik a pináról: „kék, keserű, mint az encián”. Azt, hogy a költő újabb kecskerím (Encián-Felicián) alkalmazása felett érzett örömén kívül miért is állítja fentieket a magyar történelem egyik leghíresebb merénylője (Károly Róbertet akarta megölni, de végül a királynét sikerült megszabadítani 4 ujjától), az persze nem derül, de ez talán nem is baj. Az viszont igen, hogy a költő lelkesen lépdel tovább a kecskerímek kövezte úton, így gyorsan bedobja még a cián és a hiány szavakat is, és csak hálát alhatunk a múzsáknak, hogy a „mián” ősi névutó valamint a ragozott „pián” és „punciján” szó valószínűleg hirtelenjében nem jutott eszébe.
Viszont sajnos a „holnap halnap-nő a halnak-korán halnak” sorozatot nem ússzuk meg, melyet minden bizonnyal az ifjúsági irodalom legsötétebb bugyraiból kölcsönzött a szerző. A tiszta rímek oltárán végül még József Attilát is feláldozza, akit a „mosónők korán halnak” sorral idéz meg és ránt le maga mellé a dilettáns költészet legragadósabb dagonyájába. És így a vers (ki)végeztével azt is megállapíthatjuk, hogy nem csak a mű egyes sorainak nincs semmi közük egymáshoz, de a címnek sincs az egyes sorokhoz, ezzel pedig a végül is a DADA elveinek egészen megfelel. Viszont az is tény marad, hogy a vers elolvasása nagyjából annyira kellemes érzés az irodalomkedvelőknek, mintha egy sósavas zuhany után smirglipapírral kellene megtörölközniük.
Aranyi László: WC (Visual poem)